díjátadó

2021.11.19. 13:25

Virtuálisan adták át az idei Budapest Építészeti Nívódíjakat

A Budapest Építészeti Nívódíjra olyan Budapest közigazgatási területén található alkotásokkal lehetett nevezni, amelyek a város építészeti arculatát vagy egy városrész használatát, megjelenését javítják.

A Szent Margit Gimnázium tornacsarnoka kapta idén a Budapest Építészeti Nívódíjat, amelyet csütörtök este virtuálisan adtak át.

A Szent Margit Gimnázium Tornacsarnoka, Félix Zsolt és Fialovszky Tamás építész munkája érdemelte ki a 2021-es Budapest Építészeti Nívódíjat. Nívódíj dicséretet kapott a Bánáti és Hartvig Építésziroda épülete (Bánáti Béla, Hartvig Lajos), az Eiffel Műhelyház (Marosi Miklós, Ács István, Ökrösné Pernesz Ágnes, Rabie Anisz), a Loffice Budapest Közösségi Irodaház (Paládi-Kovács Ádám), valamint a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga rehabilitációja (Kőnig Tamás, Wagner Péter) – hangzott el az online eredményhirdetésén.

Az építészeti nívódíj fontos eseménye nemcsak a szakmának, hanem a fővárosnak is – hangsúlyozta Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes.

„Egy ilyen pályázat lehetőséget ad arra, hogy elgondolkozzunk, azok az épületek, amelyek keletkeznek a városban, milyen szerepet töltenek be, de állást foglaljunk abban is, hogy milyen irányban szeretnénk, ha fejlődne a város arculata” – hangoztatta.

Erő Zoltán, Budapest főépítésze elmondta: a főváros pályázatának célja egyebek mellett az, hogy rámutasson a jó minőségű, figyelemreméltó épületekre. A bírálat során az építészet minőségét tekintették elsődleges szempontnak, de a díjazottakkal a jövőbeli beruházóknak és építőknek is példákat szeretnének mutatni.

Csapó Balázs, a Budapesti Építészeti Kamara elnöke arról beszélt, hogy a beadott pályamunkák bírálatakor fontos szempont volt még az épületek időtállósága, amely egyebek mellett a használatban és az épületek esztétikai tartósságban is megjelenik. Idén nagyszámú jelentkező, 27 pályázat közül választották ki a legjobbakat. A pályaművekből rendezett kiállítás péntektől november 29-ig tekinthető meg a Fuga – Budapesti Építészeti Központban.

A pályázat bíráló bizottságának a tagjai voltak Kerpel-Fronius Gábor, Erős Zoltán, Csapó Balász, továbbá Benczúr László, Neville Zoltán, Soltész Noémi és Nagy Csaba építészek, valamint Bardóczi Sándor, Budapest főtájépítésze.

A Budapest Építészeti Nívódíjra olyan Budapest közigazgatási területén található alkotásokkal lehetett nevezni, amelyek Budapest építészeti arculatát vagy egy városrész használatát, megjelenését javítják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!