magyar kupa

2019.02.26. 21:55

A Debrecen és a Puskás jutott elsőként a legjobb nyolcba

A Debrecen hazai döntetlennel, a Puskás Akadémia FC pedig idegenbeli győzelemmel jutott tovább kedden a labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőjéből.

A DVSC a vendégként 3-2-re megnyert első mérkőzés után a hazai visszavágón 1-1-es döntetlent játszott a harmadosztályú FC Ajkával. Az előző idényben döntős Puskás Akadémia FC a házigazdaként 2-1-re elveszített első találkozót követően az albán Liridon Latifi mesterhármasával 3-1-re győzött a Paksi FC otthonában.

A Mezőkövesd 1-0-ra győzött a Haladás otthonában

Az első mérkőzés 0-0-s döntetlent hozott, és a szombathelyi visszavágón sem született gól egészen a 91. percig, amikor a vendégek eldöntötték a párharcot.

Kisvárdai döntetlennel nyolc között az FTC

A fővárosiak gólját az uruguayi Fernando Gorriarán szerezte, aki a felezővonal közeléből rúgta a labdát a kint álló kapus felett a hálóba.

A hazaiak a második félidőben 11-esből egyenlítettek. Bőle Lukácsot, a vendégek középpályását a 87. percben kiállította a játékvezető, mert szándékosan belerúgott ellenfelébe.

A negyeddöntő sorsolását szerdán este tartják.

Eredmények, nyolcaddöntő, visszavágók:

Paksi FC-Puskás Akadémia FC 1-3 (1-1)

Továbbjutott: a Puskás Akadémia 4-3-as összesítéssel.

Debreceni VSC-FC Ajka (NB III) 1-1 (0-0)

Tj.: a Debrecen 4-3-as összesítéssel.

Szombathelyi Haladás-Mezőkövesd Zsóry FC 0-1 (0-0)

Tj.: a Mezőkövesd 1-0-s összesítéssel.

Kisvárda Master Good-Ferencváros 1-1 (0-1)

Tj.: a Ferencváros, 3-1-es összesítéssel

szerdán játsszák:

Tarr Andráshida SC (NB III)-Soroksár SC (NB II) 13.00 (2-3)

Budapest Honvéd-Duna Aszfalt TVSE (NB II) 18.00 (1-0)

MOL Vidi FC-Taksony SE (NB III) 18.00 (1-0)

Kaposvári Rákóczi FC (NB II)-Budaörs (NB II) 20.00 (1-2)

Borítókép: Az ajkai Markó Róbert (b) és debreceni Haris Attila a labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőjében játszott Debreceni VSC – FC Ajka visszavágó mérkőzésen a debreceni Nagyerdei Stadionban 2019. február 26-án.

Ezek is érdekelhetik