együttműködés

2020.10.02. 14:22

Erdei Zsolt az újpesti ökölvívók szakmai munkájáért is felel a jövőben

A korábbi profi és amatőr világbajnok örül, hogy ismét ott lehet a ring mellett.

Erdei Zsolt korábbi profi és amatőr világbajnok a jövőben az Újpest ökölvívó-szakosztályának szakmai munkájáért is felel.

Őze István, az UTE klubigazgatója az ökölvívók, a jégkorongozók és a röplabdázók közös idénynyitó sajtótájékoztatóján elmondta, a magyar bokszon belül az utóbbi időszakban voltak viták, ebben a helyzetben pedig úgy érzékelték, segítséget tudnak nyújtani.

Szeretnénk, hogy újra béke legyen, így Erdei Zsolt ismét a szakmai munkával foglalkozhat – fogalmazott a sportvezető.

Erdei Zsolt, az UTE és a Madárfészek Akadémia szakmai munkájának irányítója kiemelte, az elmúlt három évet távolabb töltötte a ringtől, mint szerette volna, így a mostani helyzetre óriási lehetőségként tekint.

„A két szervezet egymással együttműködve sokra viheti, a legfontosabb, hogy a negyedik kerületben a legjobb csapatot tudjuk felépíteni: előbb országverőt, aztán világverőt” – jelentette ki a korábbi világbajnok.

Erdei hangsúlyozta, örül, hogy ismét ott lehet a ring mellett, és arra számít, hogy a vírushelyzet enyhülése után meglesz a megfelelő átjárás is a két egyesület között.

„Az akadémián, bár vannak kezdők is, alapvetően olyan versenyzőkkel foglalkozunk, akik már kiérdemelték, hogy odakerüljenek. Amolyan elitképzőként működünk, a gyerekek az iskolába járás mellett megkapják azt az edzésmennyiséget, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy nemzetközi megmérettetéseken is eredményesek legyenek” – fogalmazott Erdei Zsolt.

Az együttműködés keretében – a sportolók átjárása mellett – a két egyesület edzésprogramja a továbbiakban közös alapokra épül, aminek célja, hogy a gyerekeket már fiatalon megtanítsák technikásan bokszolni és ne csak az erőn múljon az eredményességük.

Farkas József, az UTE ökölvívó-szakosztályának vezetője szerint az együttműködés az egész magyar ökölvívás érdeke, és bár Erdeivel ezután is lesznek – elsősorban szakmai – csörtéik, azok előre fogják vinni az UTE ökölvívóéletét. „A cél, hogy a legeredményesebb magyar ökölvívó-egyesület legyünk” – jelentette ki Farkas.

A csapatsportágakkal kapcsolatban Őze István azt mondta, az előző szezon is rendhagyó volt, és a vírushelyzetet látva ez a mostani sem lesz egyszerűbb.

Meglátása szerint, bár a felnőtt jégkorongozóknál fertőzés miatt hetekre be kellett szüntetni a munkát, eddig összességében „jól megúszták” a pandémiát.

„Arra törekszünk, hogy minél tovább tudjuk használni a csarnokokat és minél tovább le tudjuk bonyolítani a bajnokságokat” – mondta a klubigazgató, hozzátéve, szigorú rendszabályokat vezettek be. Ezek szerint minden gyereknél minden edzés előtt lázat mérnek, nyilatkozatot kell kitölteniük, hogy a környezetükben volt-e beteg, kötelező a szájmaszk viselése, továbbá a közösségi tereket folyamatosan fertőtlenítik. A felnőttcsapatok mérkőzései félházzal, az utánpótlás-csapatok találkozói zárt kapuk mögött zajlanak.

Az előző idényben Magyar Kupa-bronzérmes röplabdacsapattal kapcsolatban Ancsin Ildikó szakosztályvezető elmondta, 16 fős, hetvenöt százalékban magyar játékosokból álló keretet alakítottak ki az új vezetőedző, Horváth András iránymutatásai alapján, a céljuk pedig a bajnokságban az ötödik hely megszerzése. „A Magyar Kupában ugyanakkor kedvező a sorsolásunk, ott elvárom, hogy bejussunk az elődöntőbe” – tette hozzá a sportvezető.

Férje, Ancsin János, a jégkorongszakosztály vezetője úgy nyilatkozott, mivel a vírus miatt pont a négyhetes alapozás után kellett leállniuk, annak szinte semmi értelme nem volt. Két-három héttel ezelőtt kezdték újra az edzéseket, a csapat jó erőállapotban van, a tavalyi együttes magját sikerült egyben tartani, így az Erste Ligában a legjobb négybe, a magyar bajnokságban pedig a döntőbe szeretnének bekerülni.

„Az utánpótlásunk tíz éve ott van a magyar elitben, idén is hat-hét fiatalt hoztunk fel az első csapathoz. Továbbra is fontos cél, hogy ők meg kapják a lehetőséget a legjobbak között” – tette hozzá Ancsin János.

A röplabdázók szombaton az MTK otthonában, a jégkorongozók jövő kedden a Brassó ellen hazai környezetben kezdik az idényt.

Forrás: MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!