labdarúgó NBI

2021.04.16. 20:17

A Diósgyőr nyerte a kiesési rangadót

A sereghajtó Diósgyőri VTK 2-1-re győzött a szintén kieső helyen álló Budafoki MTE vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 29. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén.

A házigazda budafokiak birtokolták többet a labdát az első félidőben, de a támadó harmadban rengeteg hibát követtek el, így nagy helyzetet nem tudtak kidolgozni. A vezetést a sereghajtó Diósgyőr szerezte meg, egy labdaszerzést követő beadás után Suljic fejelt a hálóba. A borsodiak akár meg is duplázhatták volna előnyüket, ugyanis a Budafokot kissé megfogta a bekapott gól.

Nem sokkal a fordulást követően egyenlített a hazai gárda, de nem örülhetett sokáig, mivel Suljic öt percen belül másodszor is betalált.

A Diósgyőr kontrákra rendezkedett be, meg is voltak a lehetőségei a találkozó eldöntésére, de kimaradtak a helyzetei. A Budafok az utolsó pillanatig hajtott az egyenlítésért, de az eredmény nem változott.

Asmir Suljic duplájának köszönhetően a borsodiak hat nyeretlenül megvívott találkozót követően gyűjtötték be a három pontot, és egyetlen pontra megközelítették mostani riválisukat.

Ezek is érdekelhetik