Felfüggesztették az edzőt

2024.05.23. 12:01

A hatszoros olimpiai bajnok kajakos verbális molesztálással vádolja Csipes Ferencet

Az elérhető hat olimpiai kvótából Magyarország női kajakban csak négyet szerzett meg, és ezt követően csütörtök délelőtt a hatszoros olimpiai bajnok Kozák Danuta súlyos vádakkal illette edzőjét, Csipes Ferencet. A kényes szituációra a Magyar Kajak-Kenu Szövetség gyorsan reagált, és a magyar szakembert ideiglenesen felfüggesztették.

MW

Kozák Danuta

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Tamás

Hat olimpiai bajnoki címmel a háta mögött, két év szülési szabadság után is visszatért Kozák Danuta, hogy Párizsban tovább bővítse éremgyűjteményét. Az elmúlt évtizedekben fő sikerszakágnak számító női kajakban azonban nem mennek jól a dolgok. Ha Kozák Danuta csütörtöki Facebook-bejegyzéséből indulunk ki, akkor ennél erősebb megfogalmazás is felvetődhet – olvasható a Magyar Nemzet oldalán.

Csipes Ferencet hibáztatja

A magyar sportoló bejegyzésében arra hívja fel a figyelmet, hogy „Csipes Ferenc kb. három hete bomlasztja és idegeli a tájékoztatót megnyert csapathajók versenyzőit, beleértve a sajátjait és a saját lányát is”. A kifakadás azzal kezdődik, hogy a sportoló leírja, hogyan sértegette őt „erősen befolyásolt állapotban” az edző. Kozák Danuta és Csipes Ferenc között a nem éppen harmonikus viszony nem új keletű, az viszont különös, hogy a kajakos most állt elő a vádakkal

Kozák Danuta a hazai válogatón éppen a kritizált szakember lányával, Csipes Tamarával indult párosban, a szegedi olimpiai pótkvalifikációs versenyen viszont nem állt rajthoz. Magyarország az elérhető hat női kajakos kvótából csak négyet szerzett meg a párizsi olimpiára. Kozák azt is hangsúlyozta a bejegyzésben, hogy a hazai olimpiai válogatón egyesben, párosban és négyesben is hajóba ül, és szerinte még mindig ő a legjobb hazai vezérevezős. A klasszis sportoló kifakadása természetesen nem maradt következmények nélkül.

A szövetség Kozák Danuta mögött áll

Néhány órával Kozák Danuta posztjának megjelenése után a Magyar Kajak-Kenu Szövetség hivatalos közleményt adott ki az ügyben – derült ki az Origo oldaláról.

Megdöbbenve olvastuk hatszoros olimpiai bajnokunk, Kozák Danuta 2024. május 23-án kiposztolt Facebook-bejegyzését! Danuta a posztban súlyos vádakat fogalmazott meg, amelyek indokolják az eset azonnali alapos kivizsgálását! Ennek első lépéseként a Magyar Kajak-Kenu Szövetség egyeztetve Csipes Ferenc klubjával, a Budapesti Honvéd Sportegyesülettel, sportfegyelmi eljárást indít az edző ellen, ezzel egyidejűleg az eljárás lezárásáig ideiglenesen felfüggeszti az edzői tevékenység alól!

– olvasható az MKKSZ honlapján

A szövetség kiemelte, hogy 

Kozák Danuta a magyar sportélet állócsillaga, a valaha élt legeredményesebb női sportoló Magyarországon, aki egy csodálatos pályafutás méltó lezárására készül a párizsi olimpián, amelyhez a szövetség minden lehetséges támogatást megad számára

– olvasható a Magyar Nemzet oldalán. Az eljárás befejezéséig az ügyben a Magyar Kajak-Kenu Szövetség további nyilatkozatot nem kíván tenni.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában