Lovas, muzsikás temetés járt a vajdának

Mintegy százan gyűltek össze rokonok, hozzátartozók és tisztelők, hogy végső búcsút vegyenek Horváth Andrástól, aki 71 éves korában váratlanul elhunyt, magára hagyva népes családját. Hagyományos cigány temetést rendeztek neki, sok roma temetési szokást felelevenítve.

– Nálunk cigányoknál ez őshagyomány! – mondta Horváth Györgyné, az elhunyt sógornője. – A sírnál elhúzzák a halott kedvenc nótáját, otthon sütünk-főzünk, és a temetést megelőző este virrasztást tartottunk. Éjfélkor szétszéledtünk, de előtte elmondtunk egy Miatyánkot a lelki üdvéért.

– Az apósom volt, jó ember volt, sokan szerették – toldotta meg Horváth Andrásné.

– Igen híres embernek számítható, mert főtekeresek vajdájának mondható. A két fia viszi tovább a Lovas Horváth nevet – mondta az unokamenye, bár azt nem sikerült megtudni tőle, hogy mit takar a főtekeres kifejezés. A néhai Horváth András mindenesetre zöldség-gyümölcs kereskedelemmel foglalkozott, lovakat tenyésztett, adta-vette az állatokat. Két feldíszített szürke paripa a ravatalnál is díszőrséget állt, a kötőféküket Horváth Zsolt, az elhunyt fia tartotta, aki arra biztatta a rokonokat, hogy tegyenek tízezreseket a cigányzenészek vonójába is.

– Ez a munkánk része, a temetéseken siratós, szomorú dalokat játszunk – mondta a prímás, Lakatos Sándor, aki Siófokról jött, a nagybőgős pedig Budapestről csatlakozott a zenekarhoz.

A pénz szórásával kimutatta a fájdalmát a család, miközben a sírhoz kísérték a koporsót. A kriptában az egy éve elhunyt felesége, Horváth Andrásné mellé helyezték koporsóját, egy családi szoba környezetét megteremtve. A falon tükör lógott, az asztalon lámpa és egy mobiltelefon. A családfő kabátját és poharát is leadták a sír mélyére, hogy roma szokások szerint a kedvenc tárgyaival vehesse körül magát az öröklétben.