bérfejlesztés

2017.11.13. 16:10

Nagyobb megbecsülés: több pénzt kapnak a mentők

A tavalyi átlag 26,5 százalékos béremelkedés után most 12 százalékkal, jövőre pedig előbbb átlagosan tíz, majd újabb nyolc százalékkal nő a mentők bére. Ez azt jelenti, hogy 2018 végére – a 2016 elejéhez képest – átlagosan legalább 67 százalékkal több lesz a mentődolgozók fizetése. Somogyban közel 300 szakember dolgozik az Országos Mentőszolgálatnál.

Harsányi Miklós

Győrfi Pál, az OMSZ kommunikációs és pr vezetője portálunkkal közölte: a november elsejétől életbe lépett béremelés során átlag 12 százalékkal nőtt az OMSZ egészségügyi dolgozóinak bére. Ez a mentőgépkocsi-vezetőket, a mentőápolókat, a mentőtiszteket és a mentésirányítókat érint.

– Az orvosok bruttó 50 ezer, illetve a szakorvosok százezer forintos béremelésben részsülnek – tette hozzá Győrfi Pál. – A mentődolgozók anyagi és erkölcsi megbecsülésének fejlesztése már folyik. Ennek számos eleme van, ide tartozik a béremelések mellett a szakmai munka, s a szakmai fejlődés támogatása. Protokollok készülnek, melyek segítik a betegellátást, a kormány az OMSZ kezdeményezésére módosította a Kjt. végrehajtásáról szóló kormányrendeletet, így mostantól már a jogszabály is lehetővé teszi az 5.5-ös mentőápolói szakvégzettséggel rendelkező bajtársainak „E” kategóriába átsorolását, vagyis a magasabb képzettséghez, szaktudáshoz magasabb jövedelem is társul.

Vacsi Ferenc, a Mentődolgozók Önálló Szakszervezetének megyei titkára szerint döntő kérdés a keresetfejlesztés, ám arra is ügyelni kell, hogy bérminimum közelgő emelésével ne csússzon össze a bértábla.

– A mentős dolgozók szeretik a hivatásukat, tisztességesen helytállnak, s akárcsak más területen, nálunk is lényeges a szakmai utánpótlás biztosítása – emelte ki Vacsi Ferenc. – A hivatástudat erősítésében fontos szerepet tölthet be a mentős életpályamodell.

Győrfi Pál rámutatott: az Országos Mentőszolgálat működésének személyi feltételei az egész ország területen biztosított, így Somogyban is. Az országos adatok szerint az utóbbi időszakban sokkal többen lépnek be az OMSZ-hoz, mint ahányan elhagyják a szolgálatot. A kommunikációs és pr vezető hozzátette: egyes területeken természetesen a munkaerő piaci helyzet okán a mentők is nehezebben találnak szakembert, de ez nyilván más munkáltatókra és munkakörökre is igaz.

Ezek is érdekelhetik