rövid életű cégek

2018.07.19. 11:30

Szakképesítés nélkül borítékolható a kudarc

Somogyban a cégek zöme családi vállalkozásként indul, szakemberek szerint sorsdöntő az első három év. Havonta 2-3 ezer új cég jön létre országosan, ugyanakkor a statisztikák szerint jelentős részük igen rövid életűnek bizonyul.

Harsányi Miklós

Pertics Richárd, az Opten céginformációs igazgatója szerint az új alapítású cégek háromnegyede éli meg csak az öt éves kort, tíz év fölé pedig csak a cégek fele jut. Az öt éves kort legmagasabb arányban az 1999 és 2004 között létrejövő cégek mutatták 85 százalék körüli túlélési aránnyal, míg a 2010 után alapított cégeknél már csak 74 százalék körül van ez az arány. Keszthelyi László, a Magyar Számviteli Szakemberek Egyesületének somogyi alelnöke szerint kézenfekvő a magyarázat: felgyorsult a fejlődés, s azok a vállalkozók, akik nem hajlandóak változni, előbb-utóbb minden bizonnyal kiesnek a piacról.

– Somogyban a cégek zöme családi vállalkozásként indul, s ha ez első két évben versenyben maradnak, úgy vélhetően hosszabb távon is képesek alkalmazkodni az elvárásokhoz – közölte. – Nagy konkurencia harc figyelhető megy többek közt a szolgáltatásban, így a kereskedelemben és a vendéglátásban. Épp ezért mielőtt a hivatalos cégbejegyzési eljárást elindítják a leendő vállalkozók, szerintem feltétlenül érdemes meggyőződni arról, hogy az adott termék, szolgáltatás iránt van piaci kereslet, s ha igen, úgy mennyire tűnik tartósnak.

Szántó József Nagybajomban és Böhönyén egy-egy húsüzletet működtet valamint 2017 óta egy mozgó húsbolt is fenntart. Az 54 éves férfi úgy érzi: az eredményes munka alapja szakképesítés és a gyakorlat.

– A vállalkozónak tudnia kell, hogy mit akar, s miként valósítja meg a tervét – hangsúlyozta. – A legkisebb szakmai hiányosság könnyen súlyos problémához vezethet. Így ha valaki biztos szaktudás nélkül indítja el a vállalkozását, s kizárólag a jövőbeni nyereségre gondol, korántsem biztos, hogy eléri a célját.

A kaposvári CAD Production Kft. egyedi célgépek, készülékek fejlesztését végzi autóipari cégek részére. Papp Zoltán ügyvezető igazgató rámutatott: az elmúlt tíz évben bebizonyosodott, hogy a piaci fejlődésben döntő szerepe van arra, hogy figyeljenek a vevői igényekre.

Ezek is érdekelhetik