Bárányhús

2019.03.03. 11:30

Kelendő a somogyi bárány, elindult a húsvéti nagyüzem

Elindult az első bárányszállítmány Hetesről. A vágóhídon a húsvéti ünnepekig nincs megállás, 35 tonnányi mennyiség kerül hazai és külföldi piacra. Fogyasztásban ugyan minimális emelkedés tapasztalható, de még mindig csak 30-35 deka bárányhúst fogyasztanak a magyarok évente.

Góz Lilla

Orbán Barnabás három éve foglalkozik juhtenyésztéssel, a húsvéti ünnepek előtt 150 bárányt ad le a somogyi vágóhídra. – Jól sikerült az idén az elletés – mondta el Orbán Barnabás –, a hetesi vágóhídra adom le a bárányokat. Folyamatosan keresem a piaci lehetőségeket, úgy látom, hogy mivel kevesebb a bárány országszerte, tavalyhoz képest magasabbak a felvásárlási árak. A most háromszázas anyajuh állományomat és a legelő területét is szeretném bővíteni.

A napokban egy japán üzletember tartott terepszemlét Kaposkeresztúron és Hetesen. Juhász Pál, a Kapos Ternero Kft. tulajdonosa elmondta: nyolc éven át exportáltak a távol-keleti országba, ám miután egy afrikai sertéspestissel fertőzött vaddisznó húsa a japán piacra került, és ezt rögzítették az export bizonyítványban, az érintett országból semmilyen húst nem fogadtak. – Ezt a tilalmat az agrárdiplomáciai közbenjárásnak köszönhetően feloldották – mondta –, s már jelentkezett is egy új partner. A napokban már elindult az első, másfél tonnás szállítmány külföldre. Szlovéniába, Svájcba, Szlovákiába és Csehországba szállítanak nagyobb mennyiségben bárányhúst. Hetesről összesen 35 tonnányi kerül a hazai és a külföldi piacra.

Juhász Pál elmondta azt is, hogy éves forgalmuk egyötödét húsvét előtt bonyolítják le. – Érezzük a fizetőképes kereslet javulását, egyre népszerűbben a konyhakész termékek, de az olcsóbb pörkölthúsokat is keresik – tette hozzá. – A növekvő termelési költségek miatt öt százalékkal emelték áraikat, az alapanyag beszerezése most viszont nem könnyű. Nehezen tudjuk például összeszedni a nagysúlyú vágóbárányokat, amelyek a svájci és az osztrák piacon kedveltek. A hiány miatt a felvásárlási árak is emelkedtek, a kisebb súlyú bárányt 1100 forintért, a nagyobb súlyút pedig 800-900 forintért veszik. Ám bízunk abban, hogy idővel enyhülni fog az alapanyag hiány.

Még mindig kevés bárányhúst eszünk

– Jelenleg 900 ezer anyajuh van Magyarországon, húsz évvel ezelőtt háromszor ennyi volt – mondta el Horn Péter, a Magyar Juhtenyésztők és Kecsketenyésztők Szövetségének elnöke. – Birkahús fogyasztásban még mindig az utolsók között vagyunk Európában. A tenyésztők tehát kénytelenek külföldi piaci lehetőséget keresni, ugyanis a hazai piac felvevőképessége kicsi. – Az ár nagyon döntő, például a csirke felvásárlási árával nagyon nehéz versenyezni, hiába jó a bárányhús tápértéke – jegyezte meg Horn Péter. – A görögök évente 10 kiló bárányt megesznek, őket követik a britek hat kilogrammal. A magyarok mindössze harminc- harmincöt dekát fogyasztanak évente.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában