nehéz idők

2020.12.09. 14:00

Ahol csak lehet, próbálják megtartani a munkaerőt

A koronavírus-járvány sok pénzt kivett a meghatározó somogyi cégek zsebéből. Sokuknál december közepén leáll a termelés, addig azonban még annyit igyekeznek faragni a hátrányból, amennyit csak lehet.

Harsányi Miklós

– Az idei tervek készítésekor már számoltunk a fapiac jelentős gyengélkedésével – tájékoztatta lapunkat a Sefag Zrt. – Azonban a koronavírus hatásait nem láthattuk előre.

A mennyiséget tekintve az erdőgazdálkodásban, a faiparban lényegében megvalósították az elképzeléseket, azonban a vadgazdálkodásban és a turizmusban elmaradnak a tervekhez képest. A gazdaságban mindenkit sújtó problémákkal küzd a cég is: a látogatók, a vadászok elmaradása forgalomkiesést jelentett a társaságnak. A 2019-es árbevételük közel 10,4 milliárd forint volt, az idén ettől várhatóan legalább 10 százalékkal elmaradnak. Közvetlenül csaknem 480 alkalmazottat foglalkoztatnak, ám a céghez kötődő vállalkozói réteg révén több ezer ember megélhetése függ tőlük.

– Vállalkozásunkat is keményen érintette a koronavírus-járvány – mondta Ponekker László, a kaposvári Privát Hús Kft. tulajdonosa. – A novemberben életbe lépett korlátozások újabb feladatot jelentettek számunkra. A lehető leghatékonyabb választ próbáltuk megtalálni, s a kis- és nagykereskedelmi üzletláncokon kívül folyamatosan nagy mennyiségű húsárut szállítunk a multiknak.

A koronavírus-járvány első hullámában leépítésről döntöttek a vállalkozásnál, ám azóta folyamatosan vettek fel dolgozókat, s így visszaálltak a korábbi szintre. Most közel 220 munkatársnak biztosítanak megélhetést. A nehézségek dacára nőtt a bevételük, s a 2019-es 7,4 milliárd forinttal szemben 2020-at mintegy nyolcmilliárd forinttal zárják. Ponekker László szerint a speciális körülmények megerősítették: van értelme a fejlesztésnek. Még 2018-ban csaknem 3000 négyzetméterrel bővítették a csarnokot, ahol az új vevői igények alapján végzik a csomagolás-szeletelést. Hangsúlyozta: ma még csak találgatni lehet, hogy miként változnak a kijárási korlátozással kapcsolatos előírások, ennek ellenére erős ünnepi forgalommal számolnak.

A 251 dolgozót foglalkoztató Metyx Hungary Zrt. kaposvári gyárának tájékoztatása szerint sikeres évet zártak. Egyes projektek befejeződtek, de újakat is nyertek 2020-ban a vevőktől, amelyeket folyamatosan sikeresen teljesítenek. A koronavírus-járvány kapcsán közölték: volt némi fennakadás az ellátási láncban. Néhány megrendelést visszamondtak vagy halasztottak, de alapjaiban nem volt drámai hatással a covid a működésükre. A létszámot még növelni is tudták. A december 18-án leállás után leltároznak, s január 4-én folytatják a termelést. Jövőre új vevőket és piacokat szeretnének szerezni, illetve további gépek beszerzését is tervezik.

Félmilliárdot vitt el a járvány

Szünet nélkül dolgoznak a KVGY-nél, egészen december 18-ig. Szalai Gyula igazgató kiemelte: az export nagyjából tíz százalékkal csökkent, a koronavírus-járvány eddig nem látott problémák elé állította cégüket is. Igyekeztek minél pontosabb terveket készíteni, s végül decemberre kiderült: a tavalyi 6,9 milliárd forint helyett 6,4 milliárd forinttal zárnak. Jövőre – részben támogatási forrásból – közel 400 millió forintot kívánnak gépvásárlásra fordítani. Az egyik legnagyobb tétel a lézervágó és a hegesztő robot.

Megtartották a dolgozóikat

– A járvány számos változást indított el, a megrendelés-állományunk év közben nagyjából 15 százalékkal csökkent – tájékoztatott Gazdag Viktória, a kaposvári Fusetech Kft. HR-vezetője. – Erre a helyzetre igyekeztünk választ keresni. Tavaly közel hatmilliárd forint volt a bevételünk, s 2020-ban is hasonló összeget érünk el.

Leépítés nem volt, stabilan csaknem 280 munkatársat alkalmaznak. Nem maradt el a tervezett technológiai korszerűsítés sem, új gépsort telepítettek, s 2021-ben újabb projekteket indítanak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában