vásárlás

2021.04.28. 09:00

Hazai termék vásárlásával védhetjük meg gazdaságot

– A pénzünkkel is szavazunk, csak másként – mondta Biró Norbert, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke az újranyitás kapcsán.

Sonline

A lazuló előírások mellett is fokozott figyelemre int a politikus, aki szerint nem csak a vírustól, hanem annak gazdasági következményeitől is hatékonyabban védhetjük meg közösségünket. Ennek kulcsa Biró Norbert szerint a hazai termékek vásárlása, azon belül a kistermelők segítése.

– Ami nekünk egy konyhai alapanyag, az a somogyi termelőnek fizetés – érvelt a megyei vezető. Somogyban tíz településen működik egész éven át nyitva tartó piac, több tucat pedig szezonális jelleggel üzemel. Ide sokkal egyszerűbben jutnak el a termelők, kézművesek, a vásárlók pedig friss levegőn szemlézhetik a portékát. – A vírushelyzet rámutatott, mennyire fontos, hogy elérhető közelségből tudjunk kiváló élelmiszert beszerezni – mondta Biró Norbert, aki szerint a szállítási láncok hosszúsága miatt alakult ki több helyen Európában áruhiány. A Nébih márciusban publikált felmérése szerint a nemzetközi áruházláncokban továbbra is csökken a magyar áruk aránya, 2014-hez képest mára csaknem 9 százalékos volt a visszaesés a hazai termelők rovására. Az alapvető élelmiszerekre kiterjedő kutatás szerint már a legegyszerűbb termékekből, tojásból, túróból is a teljes kínálat 10 százaléka külföldről érkezik a multinacionális láncok polcaira. Joghurtokból mindössze a kínálat 20 százaléka magyar termék.

– A somogyi föld képes élelemmel ellátni a megye lakóit, de ehhez az kell, hogy a helyi gazdáktól vásároljunk, a bankkártyát ugyanis nem lehet megfőzni ebédre, akármennyi pénz is van rajta – summázta tapasztalatait a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke.

Fotó: Lang Róbert

Ezek is érdekelhetik