gazdaság

2021.06.13. 19:00

Jól vette az akadályt a mezőgazdasági gépipar Somogyban

A mezőgazdasági gépipart nem érintették érzékenyen megyénkben az elmúlt egy év korlátozó intézkedései, ahogy az elektronikai berendezések gyártóit sem, derül ki a Központi Statisztikai Hivatal friss, összegző kiadványából. Számos területen azonban nem egyszerű a kilábalás a mélypont után.

Kovács Gábor

A mezőgazdasági gépipart nem érintette jelentősen a válság, felelte a koronavírus alatti működésüket firtató kérdésünkre Szabó Krisztián, a Szabó Fogaskerékgyártó Kft. gazdasági igazgatója.

Termeléskieséssel a legnehezebb napokon sem kellett számolniuk. – Logisztikai és termeléstechnikai átszervezésekre azonban nálunk is szükség volt a járvány alatt – mondta a gazdasági igazgató. – Jól vettük az akadályt, de ehhez az is kellett, hogy szerencsés módon kevesen betegedtek meg a munkavállalóink közül.

Azóta az alapanyagárak magasabbak lettek, és az ellátási láncban is tapasztalni nehézségeket, de nem számítanak visszaesésre, tette hozzá.

A Marcaliban és Kaposváron 1350 embert foglalkoztató Videoton Elektro-PLAST Kft.-nél a járvány lecsengő szakaszában járnak, és kezdenek visszatérni a normál működéshez. – Természetesen voltak nehéz napjaink, heteink, amikor sokan betegedtek meg és kerültek karanténba, de a megrendeléseink száma magas maradt – mondta Fábián Balázs ügyvezető igazgató. – Az alapanyagok hiánya okozott némi fejfájást, de kisebb döccenőkkel ezt az akadályt is vettük. Az idei évünk viszont jónak ígérkezik.

A telephelyi adatok alapján 2020-ban a somogyi ipar teljesítménye 7,8 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, derül ki a KSH friss összegzéséből. A Somogy megyei székhelyű építőipari szervezetek termelése 12, a beruházások mennyisége 17 százalékkal csökkent. Ennek ellenére Somogyot is elérte a családtámogatásokkal körített lakásépítési hullám: megyénkben 89 százalékkal több lakást vettek használatba 2020-ban, mint az előző évben, és a lakásépítések népességre vetített száma nálunk volt az egyik legnagyobb az országban.

A mélypont után kezdődhet a kilábalás

A covid megtörte a magyar gazdaság lendületét, foglalta össze a KSH. A GDP 2020-ban 5 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest. A mélypontot követően a leggyorsabban a villamos berendezések gyártása talált magára, ezen kívül csak a gyógyszergyártás, az élelmiszeripar, valamint az elektronikai ipar tudott bővülni. A teljes munkaidőben alkalmazásban álló somogyiak havi bruttó átlagkeresete 7,9 százalékkal magasabb volt tavaly, mint egy évvel korábban. Az összege (323 ezer forint) azonban továbbra sem érte el a megyék főváros nélkül számított 349 ezer forintos átlagát. A járvány alatt is jócskán vásároltunk: a 2020-as somogyi kiskereskedelmi forgalom 0,2 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, de az egy lakosra jutó összege 13 ezer forinttal volt kevesebb az országos átlagnál. Az egészségügyi veszélyhelyzet miatt a kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalma jelentősen visszaesett. 2019-ben Somogyban 634 453 vendéget regisztráltak, míg 2020-ban ennek csak a fele, mindössze 387 087 érkezett.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában