Szigorítást várnak

2023.02.04. 15:14

Együtt küzdenek az ügyeskedés ellen a somogyi méhészek

Nem minden méz, ami annak látszik. Sokszor már az sem elég, ha megnézzük, mi van a nektár üvegére írva. A somogyi méhészek azért küzdenek, hogy egyértelmű legyen, az amit a kenyérre kenünk vagy a süteménybe teszünk jó minőségű és valódi méz.

Harsányi Miklós

Fotó: Lang Róbert

Magyarországgal együtt összesen húsz tagállam kérte az Európai Bizottságot a mézkeverékek származásjelölésére vonatkozó előírások szigorítására. Somogyban több mint ezerötszáz méhészt tartanak nyilván. Mészáros János, a Zselic Méhészeti Egyesület elnöke szerint az ágazat régóta húzódó problémáira épp ideje megoldást találni.  

Mészáros János elmondta, hogy manapság elég, ha a mézes­üveg címkéjén annyi szerepel, hogy az adott termék európai uniós és nem uniós méz keveréke. Szerinte ezzel lehet ügyeskedni és visszaélni is, hiszen ha egy kereskedő például vesz tíz kiló magyar mézet, ám ennek a sokszorosát szerzi be a Távol-Keletről, akkor az így keletkező terméket akár már vegyes virágmézként is árulhatja. 

– A megoldás az lenne, ha a címkén feltüntetnék, hogy melyik országból származik a méz, s milyen százalékban használták fel az eltérő minőségű terméket – hangsúlyozta az elnök. – Így a hazai vevők tisztában lennének azzal, hogy milyen eredetű terméket vásárolnak meg. Az Országos Magyar Méhészeti Egyesület a jelöléssel kapcsolatos szigorítást már hosszú ideje szorgalmazza, s jó lenne gyors, érdemi változást elérni. S ezt nem csak Magyarország kéri, hanem még további 19 ország is. A nagy európai méztermelők között Franciaország, Spanyolország, Olaszország, Németország és Lengyelország is megtalálható. 

Most különösen lényeges lenne, hogy a vásárlók lehetőleg hazai termelői mézet vásároljanak. S nem árt tudni: a méhészektől beszerzett portéka gyakran olcsóbb, mint a bolti termék. 
 

Védik a hazait

Magyarországgal együtt összesen 20 tagállam kérte az Európai Bizottságot a mézkeverékek származásjelölésére vonatkozó előírások szigorítására. Hiába beszélünk ugyanis a beporzók védelméről és írunk elő szabályokat ennek érdekében a mezőgazdasági termelés számára, ha az EU nem védi meg saját méztermékeit és méhészeit – közölte a magyar delegációt vezető Feldman Zsolt Brüsszelben – derült ki az Agrártárca tájékoztatójából. 
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában