Munkaerő

2023.10.19. 09:50

Hegesztő és lakatos gyorsan állást talál

Harsányi Miklós

A somogyi vállalkozások megkezdték a 2024-es üzleti év tervezését, s nemcsak új piacokat, hanem több helyen dolgozókat is keresnek. – Négy telephelyen csaknem 320-an dolgoznak nálunk – mondta Talián Attila, a segesdi Ferrokov Kft. ügyvezetője. – Az idén nagyjából 30 százalékkal csökkent a rendelésállományunk, megrendelőink többsége nyugat-európai, s a háború miatt nagy készleteket halmoztak fel a főbb termékekből, így az utóbbi hónapokban a tervezettnél kevesebb árut rendeltek. 
Emiatt több – főképp alacsony végzettségű – dolgozót el kellett küldeniük. Ugyanakkor a nehézségek dacára 5-6 hegesztőt, CNC-esztergályost és szerkezetlakatost felvennének. 
Gazdag Viktória, a Somogyi Kereskedelmi Kamara (SKIK) HR-klub tagja hangsúlyozta: a somogyi ipari cégek alapvetően szakmunkásokat keresnek, többek közt gépkezelőket, karbantartókat. S bár több helyen automatizálják a termelést, a jövőben is szükség van a képzett, gyakorlattal rendelkező munkatársakra. 
Illés Tibor, a SKIK mestervizsga-bizottság elnöke kiemelte: a feldolgozóiparon kívül a szolgáltatás, s azon belül a járműjavítás is jó lehetőséget biztosít a munkavállalóknak.
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában