Fogyó bevételek

2023.11.12. 09:00

Csökken a helyi kisboltok napi forgalma a falvakban

A KSH legfrissebb adatai szerint szeptemberben tovább csökkent a kiskereskedelmi forgalom: 7,3 százalékkal kevesebbet vásároltunk, mint az előző év azonos időszakában.

Harsányi Miklós

Fotó: Lang Róbert

– Üzleteinkben az idén eddig 3-4 százalékkal kevesebb mennyiségű árut adtunk el, mint tavaly – hangsúlyozta Gulyás Árpád, a Csurgó-Coop vezérigazgatója. – Az alapvető élelmiszereknél is visszaesést tapasztaltunk, vannak vevők, akik nem mindennap, hanem két-három naponta vásárolnak kenyeret, felvágottat vagy tejterméket és szinte mindenki az akciókat várja. Ha egyes cikkek ára csökken, akkor rögtön arra térnek át a vásárlók, így az olcsóbb parizert, sajtot vagy épp tejet keresik. Így volt ez akkor is, amikor a 2,8 százalékos tej olcsóbbá vált, mint az 1,5-ös. A vegyiáru-forgalmunk nem mérvadó, cégünknek ez alapvetően kiegészítő bevételt jelent, a gyümölcs és zöldség esetében is azt tapasztaljuk, hogy az árengedménnyel kínált portékát viszik elsősorban. 
A dél-somogyi kereskedelmi társaságnak 2022-ben mintegy 230 millió forint bevétele volt, az idén 253 millió forintot várnak. Jelenleg kilenc üzletet tartanak fenn, 13 dolgozót alkalmaznak, 2015 előtt még 26 boltot üzemeltettek, ezeket azóta bérleti formában hasznosítják, s egy nagykereskedelmi társasággal állnak kapcsolatban. Jövőre egyelőre nem terveznek boltbezárást, ám a vezérigazgató szerint ha az egyszemélyes kis üzletek nem termelik ki a négy órában foglalkoztatott munkatársak költségét, akkor megfontolják a bolt további fenntartását. Gulyás Árpád azt mondta: nem számít arra, hogy a közelgő ünnepi időszak érdemben növelné hálózatuk bevételét. A szezonális termékek forgalmazását ugyanis már októberben elindították a multik, s a helyi és környező településeken élő családok közül akik tehették, már apránként elkezdték beszerezni az ajándékot a diszkontokban, áruházakban. 
Bojtos József szennai vállalkozó helyben és Kaposszerdahelyen pizzéria-éttermet és presszót is üzemeltet. Azt mondta: stagnál a forgalom, az idén nagyjából annyi üdítőt és szeszes italt, valamint édességet adtak el, mint tavaly. Azt viszont észre lehet venni, hogy sokan spórolnak az élelmiszer-vásárlással.  Az élelmiszer- és élelmiszer-jellegű vegyes kiskereskedelemben a forgalom 2,3 százalékkal kisebb lett. Az élelmiszer-kiskereskedelem 75 százalékát adó vegyes üzletek értékesítése 2,7 százalékkal, az élelmiszer-, ital, dohányáru-szaküzleteké 0,7 százalékkal mérséklődött. 

Negyedével kevesebb kell idehaza

– A fizetőképes kereslet csökkenése miatt 2023-ban jelentősen, nagyjából 25 százalékkal csökkent a belföldi forgalmunk – mondta Juhász Pál, a hetesi Kapos Ternero Kft. ügyvezetője. Hozzátette: már a karácsonyi időszakra készülnek, akcióznak, s rendszeresen útnak indítanak árut külföldre is. Ausztria, Németország, Csehország és Szlovákián kívül a szlovén piacot is ellátják, s a legfrissebb igények alapján úgy tűnik, hogy decemberben jóval több bárányhúst – gerinc, comb, lapocka, csülök – adhatnak el Svájcban. 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában