Nagyadózók köszöntése

2024.01.11. 19:01

A kaposváriak által megtermelt adóforintok biztosítják a város jövőjét

A nagy cégek a munkájukkal tették élhetőbbé Kaposvárt – hangzott el azon az ünnepségen, amelyen a legnagyobb adófizető vállalkozásokat köszöntötték a városháza dísztermében csütörtökön délután.

Kovács Gábor László

Nehéz évet zártak a mezőgazdaságból élők, még a jó körülmények között gazdálkodók is elhalasztották a beruházásaikat, és óvatosabban vásároltak az ellátó rendszerektől – így értékelte a tavalyi évüket Guba Sándor, a KITE Zrt. elnöke. Lefedik az országot, de a kaposvári az egyik legfontosabb részlegük. A Kaposvári Villamossági Gyár Kft. 2023 ban 130 millió forint adót fizetett az önkormányzatnak, ebből 100 millió forint volt az iparűzési adó, a többi ingatlanadó. Egyed Linda, a FINO-FOOD kft ügyvezetője kérdésünkre elmondta: büszkeséggel tölti el, hogy hozzájárulnak a város működéséhez, és 250 embert foglalkoztatnak a tejüzemben. 

– A kaposváriak által megtermelt adóforintok biztosítják a város jövőjét – mondta Szita Károly polgármester. – A koronavírust és az energiaválságot kibírta a város gazdasága, sőt erősödött is.   

Kiemelte, hogy a legnagyobb adófizetők a legnagyobb foglalkoztatók is. Tizenegy éve még 7000 munkanélküli volt Kaposváron, ez a szám 30 év legjobb adatával 2023 decemberére 1155-re csökkent.  A Kaposváron dolgozók 56 százaléka a város vonzáskörzetéből érkezik. Kaposvár újraiparosítási programja eredményeképpen a város ipari parkjai megteltek. A török üvegcsomagoló cég, a Sisecam beruházása zajlik, és 6 hektáron még az idén elkezdik építeni a tudományos ipari parkot is. 

Egy magyar-izraeli-német együttműködés keretében egy hadiipari beruházó megjelenése is várható. Az északi ipari parkba betelepül egy kínai bútormotorokat gyártó világcég. A polgármester azt kérte a kormánytól, hogy még 400 hektár célterületet nyisson meg új befektetőknek, ebben az ügyben Szijjártó Péter külügyminiszternél járt Szita Károly, és kedvező választ kapott. Szita Károly tárgyalt Lázár Jánossal is, aki tervezői megbízást adott a 67-es főút Szigetvárig folytatódó átépítésére. További jó hír, hogy a taszári légibázist megvásároló tajvani vállalkozás az idén elkészíti a beruházási koncepcióját. A városban terveznek egy vasúti felüljárót is a cukorgyár jobb megközelíthetősége érdekében.

A legnagyobb adózók listája

A hagyományos év eleji köszöntőre meghívást kapott a DEHNMIB Naperőmű Ingatlan Fejlesztési Kft, az E-ON Energiateremlő Kft., a FINO- FOOD Kft, a Fusetech Kft, a Kapos Atlas Gépgyár, a Kaposvári Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft., a Kaposvári Villamossági Gyár Kft., a KITE Zrt., KOMETA 99 Zrt., a Magyar Cukor Zrt., a Mega-Logistic Zrt., a METYX Hungary Kft., az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt., a NIPÜF Gamma Kft, OTP Bank és az OTP Faktoring Követeléskezelő Zrt., a Privát Húsfeldolgozó KFt.,  a SEFAG Zrt, a SPAR KFT és a TESCO-Globál Zrt, és a Videoton ELEKTRO-PLAST Kft. Kaposvár adóbevétele tavaly összesen 6,8 milliárd forint volt, ennek 45 százalékát tette ki a húsz legnagyobb adózó befizetése, megközelítőleg 3,7 milliárd forintot.  

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában