Helyi gazdaság

2024.05.25. 11:10

Már a SZÉP kártya is beépült a bankkártyák közé

Ma már szinte úgy használjuk – az egyedülállóan digitálisan is elérhető – K&H SZÉP kártyát is, ahogyan a bankkártyánkat.

Sonline.hu

Nemcsak az érintésmentes fizetési mód szempontjából, de gyakoriság és elköltött összeg tekintetében is. Az adatok alapján akár napi 21 alkalommal is használtak egy kártyát és a legnagyobb egyösszegű költés közel 3 millió forint volt. Az élelmiszervásárlás lehetőségének megszűnése azonban érzékelhető a havi költéseknél: az év első négy hónapjában 5 százalékkal csökkent a forgalom.

Az anno még papíralapú étkezési utalvánnyal indult cafeteria elem mára felzárkózott a bankkártyás fizetésekhez, akár a digitális fizetési lehetőséget, akár a használat gyakoriságát vagy a költés mértékét nézzük. A K&H SZÉP kártya adatok alapján ugyanis az elmúlt 12 hónap legnagyobb költése több mint 2,8 millió forint, míg az egy napon belüli maximum tranzakciószám 21 darab volt ugyanazzal a kártyával. A normál használat természetesen ennél jóval kisebb számokat mutat, de ezek alapján is az látható, hogy minden nap használják a kártyabirtokosok a juttatást: átlagosan napi 1,2 alkalommal van használatban egy kártya. A napi átlagos költés valamivel több, mint egy átlagos ebéd, de nem éri el a 6 ezer forintot. Az étkezési felhasználás népszerűségét mutatja az is, hogy azoknak az elfogadóhelyeknek a listáján, ahol a legtöbbször használták az elmúlt hónapokban a kártyát, előkelő helyen vannak a gyorséttermi és ételszállító cégek.

Érintésmentesen is

A cafeteria elem érintésmentes fizetéssel is egyre több helyen elérhető: már közel 6000 elfogadóhely esetén a K&H SZÉP kártya digitálisan is használható. Az Év Digitális Bankja ugyanis – a piacon elsőként és eddig egyedüliként – lehetővé tette a juttatás innovatív, plasztikkártya nélküli használatát is. Ezt a fizetési megoldást azok a kártyabirtokosok és egyben K&H bankszámlával rendelkező ügyfelek tudják alkalmazni, akiknek a telefonjuk NFC funkcióval és iOS vagy Android operációs rendszerrel rendelkezik, illetve Apple Watch okosórájuk van. A több mint 42 ezer elfogadóhely listáját, illetve, hogy ezek közül hol lehet használni a K&H SZÉP kártyát digitálisan, ezen az oldalon lehet megtekinteni.

Több juttatás, kevesebb felhasználás

Az év első négy hónapjának eredményei alapján a hideg élelmiszervásárlás lehetőségének megszűnése egyértelműen mérsékelte a K&H SZÉP kártya forgalmat: az eddigi adatok szerint 5 százalékkal csökkent a költés a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva. Ezzel egyidejűleg azonban az is látható, hogy a kártyabirtokosok

nagyobb keretből gazdálkodhatnak, ugyanis a K&H SZÉP kártyára jóváírt összeg 14 százalékkal emelkedett az elmúlt négy hónapban a tavalyi hasonló időszakhoz képest.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában