stasztika

2018.03.04. 11:30

Somogyban biztonságban: lekerült a megye a bűntérképről

Az aprófalvas vidék és a Balaton-parti nyári szezon a múltban rendszeresen magas bűnügyi statisztikákat eredményezett a megyében. Mára azonban lassan lekerülünk a bűntérképről: sok mutatóban a felére, harmadára esett vissza a bűncselekmények száma 2010 óta.

K.G.

Erről árulkodik az Országos Rendőr-főkapitányság bűntérképe. Magas bűnügyi fertőzöttséget sehol sem jelez már Somogyban. A vagyon elleni bűncselekmények számában érhető tetten a legnagyobb csökkenés a megyében. Ha járásokra lebontva vizsgáljuk meg az utolsó 30 nap adatait, átlag feletti fertőzöttséget találunk a siófoki és a marcali térségben.

Átlagosnak mondható Fonyód, Kaposvár és Nagyatád helyzete. Tabon és Csurgón pedig az átlag alatti bűncselekmény számokat mértek az elmúlt hónapban. Ha az éves adatokat nézzük át, egyedül Barcs helyzete változó: az utóbbi egy hónapban átlag feletti fertőzöttséget produkált, míg az év egészében nem tért el az átlagtól.

A közeljövőben értékeli majd az elmúlt évet bűnügyi szempontból az ORFK, hivatalosan ezután következhet a megyék évértékelője. Ha ezt megelőzve igyekszünk adatokhoz jutni, a Belügyminisztérium Koordinációs és Statisztikai Osztályának nyilvános összesítése a tavalyi év mellett azt is tartalmazza, hogy az idén február 25-ig hány bűncselekmény történt Somogyban. Eszerint az évből eddig eltelt szűk két hónap alatt Somogyban 341 bűncselekmény történt, míg 2017-ben összesen 6891.

A megyében januárban és februárban 119 lopást jelentettek, míg 2017-ben összesen 2692 lopás történt. Eddig az idén nyolc garázdaságot regisztráltak, míg tavaly összesen 252-t. Testi sértésből 35-öt tartalmaz az idei somogyi statisztika, míg tavaly összesen 403 volt a megyében.

Az idén eddig egy rabláshoz riasztották a rendőröket, míg tavaly 12 történt. 2018-ban az év első két hónapjában is mutatkoztak azonban gyakoribb bűncselekmények: 15 csalást, 16 kábítószer birtoklását, és 47 ittas járművezetést jegyeztek fel Somogyban. Ha a megye sajátosságait tekintjük, vesztegetés vagy befolyással üzérkedés alig van Somogyban (tavaly egyetlen vesztegetést tartottak nyilván, amely hatósági eljárásban történt.) Ellenben orvvadászatból tizenegy ügy kerekedett 2017-ben.

Ha bűncselekmények visszaesésének okait boncolgatjuk, szakértők szerint a rendőrök fokozott közterületi jelenléte sokat számít, valamint a közterületi kamerarendszer terjedése. Kaposváron 159 köztéri kamera működik, és még 40 új kamerát helyeznek üzembe a tervek szerint. A tapasztalatok szerint emiatt inkább másutt próbálkoznak a betörők és a tolvajok, azonban elmondható, hogy a kisebb somogyi településeken is egyre több kamerát helyeznek ki az utóbbi időben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában