2020.01.08. 14:44
Babakocsit toló nőt vert meg a „bátor” férfi
A babakocsit toló élettársát bántalmazta egy 30 éves, a Kaposvári Járási Ügyészség garázdaság és könnyű testi sértés miatt emelt vádat ellene.
A vádlott és a sértett élettársi kapcsolata 2019 októberében véget ért, azonban a férfi az előzetes megbeszélésük alapján a szakítást követően még felment a nő lakására. Onnan együtt jöttek el, a sértett babakocsiban tolta a gyermekét is. Rövid idő múlva, már Kaposvár belvárosában a férfi szidalmazni kezdte a nőt, majd ököllel megütötte nyakánál, a haját húzta és nekilökte egy közeli üzlet falának. Ezt látta az utcán közlekedő egyik járókelő is, aki rászólt a vádlottra.
A vádlott ekkor a közbeszóló idegen férfit kezdte el lökdösni és többször meg is ütötte, majd egyszerűen elment a helyszínről. Az ügyészség büntetővégzés meghozatalára irányuló eljárásban végrehajtásában felfüggesztett fogházbüntetést indítványozott a férfival szemben azzal, hogy a bíróság a próbaidő tartamára rendelje el a pártfogó felügyeletét.