bűn és bűnhődés

2020.12.15. 08:25

Rozsdás vascsővel verte agyon ismerősét, mert az sonkalopással vádolta

Természetesen italozással kezdődött a vita, majd a vélt igazságnak egy vascsővel adtak nyomatékot. De olyat, hogy akár meg is ölhették volna vele az áldozatot.

Sonline

A Somogy Megyei Főügyészség emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat azzal a 30 éves férfival szemben, aki egy dulakodás során vascsővel majdnem kioltotta vitapartnere életét, míg 69 éves társának garázdaság és könnyű testi sértés miatt kell felelnie.

2020 áprilisában öt férfi gyűlt össze az idősebb vádlott Siófok környéki faluban, Bábonymegyeren található lakóhelyén, ahol a társaság tagjai italozni kezdtek. A sértett a kora esti órákban szóvá tette a fiatalabb vádlottnak, hogy korábban ellopott tőle egy sonkát. Az idősebb vádlott a csetepaté megelőzése érdekében elküldte a sértettet, azonban a házigazda és az ittas férfi között dulakodásig fajuló vita alakult ki a ház udvarán. A sértett ezután távozott, azonban az utcán továbbra is hangosan szidalmazta a vádlottakat, akik emiatt dühösen utána indultak. A fiatalabb vádlott ekkor, biztos ami biztos, magához vett egy 1,5 kg súlyú és 45 cm hosszúságú rozsdás vascsövet.

A vádlottak a nyílt utcán érték utol a sértettet, akit az idősebb vádlott megütött, mire a férfi is visszatámadott. Ekkor a fiatalabb vádlott – idősebb társát segítve – a kezében tartott vascsővel előbb egy kisebb, majd egy jóval nagyobb erejű ütést irányzott a sértett fejére. A második – célzottan a koponyatetőre irányuló – ütés a sértettet el is találta, aki emiatt azonnal elveszítette az eszméletét, és vérző sérüléssel a földre zuhant.

A hangoskodásra felfigyeltek a környéken lakók, mely miatt a vádlottak elmenekültek a helyszínről és a vascsövet az egyik közeli ház udvarára dobták, azonban a siófoki rendőrök rövid időn belül elfogták őket. A sértettnek a fiatalabb vádlottól elszenvedett bántalmazás következtében – egyebek mellett – a koponyacsont törésével járó – 8-10 hét alatt gyógyuló – sérülése keletkezett. A sérülés következtében azonnali halált okozó, a légzés- és keringési központok leállásával járó traumás agyduzzanat alakulhatott volna ki, melynek elmaradása kizárólag a véletlennek volt köszönhető.

Az ügyészség az emberölés kísérletével megvádolt fiatalabb férfival szemben börtönbüntetés és közügyektől eltiltás, míg a büntetlen előéletű, idős vádlottal szemben – akinek lényegesen enyhébb büntetéssel fenyegetett garázdaság és könnyű testi sértés miatt kell felelnie – közérdekű munka büntetés kiszabására tett indítványt a Kaposvári Törvényszékhez benyújtott vádiratában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában