Helyi közélet

2017.07.04. 16:40

A lellei Napfénystrand a csúcs a déli parton

A legjobb 33 balatoni strand mérette meg magát az idei Kékhullám zászló programban. A hagyományos minősítési rendszer eredményhirdetését a siófoki Plázson tartották. Somogy egyetlen ötcsillagos strandja Balatonlelle Napfénystrandja lett.

Kolumbán Tünde

Balaton Komoly fejlődésen mentek át a balatoni strandok az elmúlt évhez képest, ami annak is köszönhető, hogy egyre több üzemeltető tartja fontosnak a szolgáltatási színvonal emelését, mely érdekében erre akár saját erőből is áldoznak – mondta Balassa Balázs, a Kékhullám minősítést koordináló Balatoni Szövetség elnöke a siófoki Nagystrandon kedden délután. A díjátadás helyszínéül szolgált fürdő egyike annak a három strandnak, amely az idén megítélt pontszámok alapján az elmúlt évhez képest a legtöbbet fejlődött – fűzte hozzá.

Az átadón az is elhangzott, hogy a tóparton kilencven strand található, a minősítést pedig általánosságban a legjobbak kérték. A Balatoni Szövetség munkatársai mellett többek között a Balaton-felvidéki Nemzeti Park kollégái, a Nők a Balatonért Egyesület vagy épp a Kerékpáros Magyarországért Mozgalom is részt vett a minősítésben, amelyet alapvetően a strandvendégek szempontjait figyelembe véve alakítottak. Változás a korábbi évek gyakorlatához képest, hogy idén az eddigi három helyett az öt csillagos minősítés számított a csúcsnak. A változtatásra az egyre magasabb minőség miatt volt szükség, hiszen így könnyebb volt kategorizálni a mind jobban teljesítő strandokat.

A minősítés idei fővédnöke a déli part egyik országgyűlési képviselője volt. Witzmann Mihály (Fidesz-KDNP) szerint a Kékhullám zászló program egészséges versengést biztosít az önkormányzatok számára és jót tesz az egész balatoni térségnek. A képviselő arról is beszélt, hogy jó pályán van a Balaton, a tópart fejlesztéséhez Magyarország kormánya forrást is rendelt a közel 370 milliárd forintos balatoni programmal, valamint a Magyar Turisztikai Ügynökség által biztosított kétmilliárd forintos strandfejlesztési csomag formájában, amiből ötvenöt strand újul meg.

A legjobbak és a különdíjasok

A 33 minősített strand közül egy, a Fonyód-Bélatelepi strand kapott egy csillagot, míg a somogyi partszakaszon található strandok közül a háromcsillagos kategóriába Balatonszemes Berzsenyi utcai strandja került. Négycsillagos zászlót vehetett át Balatonmárifürdő, Zamárdi nagystrandja és a balatonföldvári Keleti Strand. Ugyanebbe a kategóriába sorolták a siófoki Nagystrandot, a balatonboglári Platánstrandot valamint Fonyód Panoráma strandját. Somogy egyetlen 5 csillagos strandja Balatonlelle Napfénystrandja lett, a fővédnök különdíja pedig a túlpartra került. Witzmann Mihály külön elismerésként egy hajó makettet adott át a minősítés során legtöbb ponttal jutalmazott strand képviseletében megjelent Biró Róbertnek, Balatongyörök polgármesterének.

A különdíjasok között a leginkább családbarát strand a gyenesdiási játékstrand lett, a legsportosabb fürdőhely Vonyarcvashegyen található, a kerékpárosok barátjának járó trófeát pedig Balatonberény strandja kapta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában