Politikai szezonnyitó

2017.09.02. 17:12

Ismét Kötcsén találkozik a polgári elit

A családpolitika és a keresztény értékek védelme a központi témái az idei polgári pikniknek, aminek tizenhatodik alkalommal ad otthont Kötcsén, a Dobozy kúria. A Polgári Magyarországért Alapítvány által szervezett találkozó ezúttal is a politikai szezon nyitányának számít, egyúttal a választási kampányt megelőző nagyszabású összejövetelnek.

Kolumbán Tünde

A házgazda Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere ezért is nyilatkozott úgy a helyszínen, hogy a kötcsei találkozó fő üzenetének azt tartja, hogy mi az, amit hét év kormányzás után meg kell védeni, hogy a kormány továbbra is sikeres tudjon lenni.

Balog, aki egyben a kötcsei pikniket szervező alapítvány elnöke is, pénteken a Magyar Időknek beszélt arról, hogy szerinte most a legfontosabb „- és nemcsak a választás, hanem a nyugati világ állapota miatt is -, hogy keresztény európai értékeink, az életformánk megőrzésének lehetőségeiről beszéljünk. S mindenekelőtt a magyar családokról”. A miniszter úgy fogalmazott: ennek van aktuálpolitikai vetülete is, mivel amit felépítettek, azt szeretnék megvédeni.

A kötcsei pikniket szervező alapítvány idén a központi témaként is megjelölt keresztény értékek védelme okán az üldözött keresztények javára gyűjtött, az érkező vendégek a bejáratnál elhelyezett urnába e célból dobhatták be pénzadományaikat. A másik fő téma, azaz a családpolitika is „látható” formát öltött a helyszínen, hiszen több meghívottat is egy vaskosabb kötettel a kezében lehetett felfedezni. A kiadvány a címe alapján a kormány családpolitikai eredményeit tartalmazza.

Kövér László

A Dobozy kúriába szombaton délelőtt folyamatosan érkeztek a vendégek, akik között feltűnt többek között Kubatov Gábor, Hoffmann Rózsa, Hende Csaba illetve Rákay Philip valamint Szájer József. Egy autóval érkezett a Magyar Tudományos Akadémia egykori elnöke Vizi E. Szilveszter és a korábbi köztársasági elnök Schmitt Pál, és ott van somogyi kis faluban Schmidt Mária, a Terror Háza főigazgatója is.

Bakondi György egyedül haladt el az újságírók sorfala előtt, aki kérdésekre is válaszolt. Többek között azt mondta, hogy szerinte most a biztonság kérdése az egyik legnagyobb kihívás Magyarország és Európa számára.

Komolyabb biztonsági felvezetéssel érkezett Kötcsére Kövér László. A házelnök az autótól rögvest a kúria bejárata felé igyekezett, ahogy a vendégek közül mások is hasonlóan tettek.

A művészvilágot a zenész Kovács Ákos, Balázs Péter színművész vagy épp Kerényi Imre képviselte. A miniszterelnöki megbízott hatalmas krizantémmal érkezett. Az elmúlt tizenöt évben minden esetben hozott egy bokorral a háziasszonynak – tudatta Kerényi. Eperjes Károlyt a kormányzópárt teljesítményéről faggatták a sajtó képviselői, aki erre annyit mondott: „ha nem ez a kormány van, már régen nincs az ország.”

Orbán Viktor fekete furgonja nem sokkal délután fél kettő után gurult be a kötcsei kúria elé. A kormányfőt Balog Zoltán várta a kapuban és kísérte be a piknik helyszínére. A miniszterelnök a zártkörű rendezvény helyszínén ezúttal nem válaszolt kérdésekre, előadását 17 órától hallgathatják meg a polgári piknikre meghívottak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában