kevesebb mellékhatás

2018.01.03. 20:00

Olcsóbb a betegnek, de több munka a gyógyszerésznek

A gyógyszertárak egy részében jelentős mennyiségű úgynevezett magisztrális készítményt állítanak elő. Sőt egyre több ilyen készítményre van szükség, ugyanis ezek olcsóbb alternatívák gyári körülmények között készült társaikkal szemben.

Koszorus Rita

Csak kevés patika foglalkozik a magisztrális készítmények előállításával, ám ahol készítenek ilyeneket, ott nagyon sokat eladnak ezekből. Az Északnyugati Patikában is kifejezetten jellemző a saját készítésű orvosságok forgalma, mondta Tóthné Kalota Veronika. – Rengeteget csinálunk – mondta a vezető gyógyszerész. – Negyven adag orrcseppet készítettünk, ami egy hét alatt biztosan elfogy.

A szakember hozzátette: van, hogy déltől délután öt óráig hárman dolgoznak a laborban folyamatosan. A legkelendőbbek a saját készítésű orrcseppek, a mosdósi köptető és a babakenőcs. – Ezek a készítmények azért jók, mert itt a közelben több gyermekorvos is van és számukra egyedi összetételű készítményeket kínálhatunk – mondta Tóthné Kalota Veronika. – Csak kevesen foglalkoznak ilyen gyógyszerek előállításával, mivel nagy ráfordított munka mellett, minimális haszonnal értékesíthetőek.

A betegeknek azonban éppen az a jó, hogy ezek olcsóbbak, mint a gyógyszergyárak termékei. A Kaposi Mór Oktató Kórház közvetlen közelében lévő Szigehy Gyula Gyógyszertárban is készülnek ilyen orvosságok.

– A bőrgyógyászati osztály miatt elég sok kenőcsöt készítünk – mondta el kérdésünkre, Győrbíró László vezető gyógyszerész. – Ám sok receptre előre elkészített termék is van.

A ságvári székhelyű Ságvár Patikában is jelentős a saját készítésű termékek forgalma. Rideg Róbert tulajdonos, vezető gyógyszerész kérdésünkre elmondta: elsősorban az idősebbek és a szerényebb jövedelműek választják ezeket az orvosságokat. – Az idősek ragaszkodnak a jól bevált kenőcsökhöz – mondta a gyógyszerész. – A fiatalok azonban egy tablettával megoldják a problémát, és nem akarják kenegetni magukat naponta többször is. Pedig ezek a gyógyszerek sokszor kevesebb mellékhatással segíthetnek a panaszokon, tette hozzá Rideg Róbert.

A gyógyszerészektől megtudtuk, sok olyan patika van, ahol azzal az indokkal nem készítik el a magisztrális orvosságokat, hogy nincs alapanyag, vagy éppen elfogyott. Így aztán a betegek kénytelenek továbbmenni egy másik gyógyszertárba, remélve, hogy ott megkapják a személyre szabott orvosságot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában