Két út van csupán előttünk: az istentörvényű és az öntörvényű

„Szamóca” – sokan így hívják –, amikor ifjú titánként a kaposvári színházban játszott, társaival „kanbulikat” tartottak; az is megesett, hogy Trabanttal ráhajtottak a Balaton jegére, ám azóta nagyot fordult vele az idő. Több évtizede napi áldozó, s nem törődik azzal, hogy „bolondnak” tartják színésztársai. Isten országát építi azt vallva: „Két út van előttünk; az istentörvényű és az öntörvényű. Az öntörvényűség egoizmust jelent, és minden izmus az egoizmusból ered; legyen az katolicizmus, nárcizmus, nihilizmus, relativizmus. Azt kiabálja a világ, hogy mindenkinek igaza van. Ha mindenkinek igaza van, akkor senkinek sincs; ez a káosz”.

Fantasztikus tanárára, a zsidó származású Hegedűs Gézára is emlékezett, mi több raccsoló mesterét idézte: „alkalmasint színészek, kiváló színészek, alkalmasint mesterszínészek lesznek; alkalmasint többet keresnek, mint én, sajnos…” Életében együtt volt jelen a szakma és a hivatás, s felettébb veszélyes, ha a szakma hivatás nélküli, vagy ha a hivatás szakma nélkül marad. Mint Eperjes Károly hangsúlyozta: az embertannal lehet akasztani, de éltetni is; lehet születést segíteni és lehet abortálni, vagy az eutanáziához asszisztálni.

– Hivatást teljesítő mester, szakember, mesterszakember csak az lehet önök közül, aki két könyvet elolvas: az egyik a Szentírás, a másik pedig Arisztotelész Poeticája – szólalt meg Hegedűs Géza hangján –, azt mélyen a szívébe zárja és az agyával „összestimulálja”, akkor lesz érzékelhető szív és agy harmóniája. A szívre nevelni, az agyra okítani kell, a kettő együtt a tanítás. Ezt tudomásul véve és alkalmazva lehet csak magas szakmai színvonalon végezni a munkánkat.

A kortárs művészet kapcsán a színész Arisztotelészt idézte, aki azt vallotta: ha a cselekvésnek nincs önmagán túlmutató, természetfeletti célja, akkor az még csak profán; ezért a Való Világ erkölcstelenség több órán át. Ha a cselekvésnek van önmagán túlmutató, természetfeletti célja, akkor az mindig szakrális, azaz igaz. Tehát az igazság felette áll a valóságnak. Ha nincs krisztusi hivatás, eljövetel, megváltás, Szentlélek elküldése, akkor mit csináljunk? A dráma eredendően a jó és a rossz ütköztetését jelenti, de ha relativizálom, ha törvénybe foglalom, hogy jó az abortusz, s jó, ha nincsenek nemek… A kortárs „művészetben” nem a jó ütközik a rosszal, hanem a rossz a kisebb rosszal. A liberalizmus, az abberalizmus, a nihilizmus, a relativizmus korában az utolsó pápák is kinyilatkoztatták, hogy a relativizmus a legszörnyűbb.

– Gondolkodom, tehát hiszek, zseniális ez a mondat. Vagyok, aki vagyok, mondta a Megváltó. Ez evidencia, ezt el kell fogadni. A csak nemzeti tarkák ezt hangoztatják: vagyok, aki nem vagyok. A kékek, a szivárványosok, a szürkék meg ezt: nem vagyok, aki vagyok. Csak úgy igazodhatunk el, ha az igenünk igen, a nemünk nem. Ez a szabad akarat teológiája. A kegyelemre mondjunk igent, a kísértésre nemet – tanácsolta a színész, aki szerint érdemes elgondolkoznunk az általunk kimondott számtalan igenen és nemen is.

Az előadó – aki megjegyezte, hogy katolikus létére a református Ady a kedvence – ezt követően Ady Krisztus-kereszt az erdőn című versét szavalta el, majd megemlítette: a költő legkedvesebb zilahi tanára katolikus volt, így átvitt értelemben neki köszönhető, hogy reformátusként szabad akarati teológiát használ.

– Református testvéreinknél nem szokás keresztet vetni és köszönteni az útszéli korpuszt, de az édesapja elgondolkodva lépdelt a fiával, és énekszóval, kalapot emelve köszöntötte az út menti korpuszt, ő viszont nem – magyarázta a verset. – Húsz év múlva, amikor apja már a temetőben pihent, de a lelke Istennél volt, Ady bocsánatot kért, hogy egykor cudarul viselkedett a Krisztus-keresztnél.

Vigasztalás rózsafüzérrel

Egyik barátja arról faggatta a színészt, igaz-e, hogy mindennap elmondja a Mária által kért 3 rózsafüzért. Azt felelte, igaz, de visszakérdezett: miért érdekel ez? Barátja elmondta: amikor édesapja haldoklott, rendszeresen látogatták. A kórteremben kezében rózsafüzérrel találták mindig, és mosolyogva vigasztalta a családját. Az ágyat körülállók pedig sírtak…

Feladat a védőszenteknek

Eperjes Károly egyszer bevitt egy jehovistát egy katolikus templomba. – Jöjjön velem, nézzen végig ezen a templomon – invitálta. – Ott, szemben talál egy kis emelvényt, egy kicsinyke kétszárnyú ajtót, az a tabernákulum. Látja, ott a világbéke... Nekünk is vannak védőszentjeink, meg maguknak is, hadd dolgozzanak! Mi eddig jutottunk – mondta.