új utcát nyitnak

2018.03.07. 14:00

Több parkoló és okos ökopark is lesz a kaposvári kórháznál

Egy új utcát is kialakítanak majd a kórház déli tömbjének átalakításakor. L. Balogh Krisztina városi főépítész közölte: a jövőben kétirányú forgalom lesz a Bajcsy-Zsilinszky és a Fő utca között megnyíló új útszakaszon.

Góz Lilla

Jelenleg kerítés fogadja az arra járót a Fő utcán, a kórház déli tömbje átalakításának a helyszínén. L. Balogh Krisztina városi főépítésztől tudjuk hogy új utcát is nyitnak a jövőben, összekötik a Fő utcát a Bajcsy-Zsilinszky utcával.

– Azért van szükség az új utcára, mert az egykori infektológia mögött lesz egy 191 férőhelyes felszíni parkoló és ennek a forgalmát nem szeretnénk bevezetni a Tallián Gyula utca felé – tette hozzá a városi főépítész. L. Balogh Krisztina elmondta azt is, hogy ezért az a legegyszerűbb, ha a Fő utca felől közelíthetik meg a parkolót, és ebbe az irányba el is tudják hagyni. Így nem nő a forgalomterhelés a kórház körül, egy teljes értékű belvárosi utcát alakítanak ki járdával, kétirányú forgalommal és kerékpárúttal.

– Már elbontottuk a műszakilag elavult egykori szájsebészet épületét, a szolgálati lakásokra is ez vár – mutatta a tervrajzokon L. Balogh Krisztina. – De a műemlék védettségű klasszicista anyaépület megmarad, amelyből egy oktató- és képzőközpont lesz, valamint a kápolna épületben a bábszínház kap helyet. A fennmaradó területen pedig egy okos ökoparkot alakítunk ki vízmedencével és utcabútorokkal. A vérvételi barakk helyén pedig játszóteret alakítunk ki.

A beruházásokkal szeretnék a parkolási gondokat megoldani, továbbá növelnék a zöldfelületek területét. A környéken élők örülnek az utcanyitásnak.

Kovács Tibor kezelésre jár a kaposvári kórházba. Azt mondta: most legalább fél órával korábban el kell indulnia, hogy helyet találjon valahol a kórház körül. Az egyik általunk megkérdezett dolgozó is azt remélte, a jövőben meg tudnak állni a kórház közvetlen környezetében is a betegek, ami eddig nagy gondot okozott.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában