kalandos élet

2018.05.15. 09:00

Gyerekként játékbabákat, felnőttként számtalan kisgyermeket gyógyított

Ittzés Balázs neve a kaposváriaknak nem ismeretlen, rengetegen találkoztak a gyermekorvossal gyerekként vagy szülőként, netán mindkettőként. Néhány éve nyugalmazott orvosként éli mindennapjait, s nemrégiben elismerést kapott a bölcsődei dolgozók napján. Az első magángyermekorvos volt Kaposváron, két évig élt Líbiában és 29-szer úszta át a Balatont.

Koszorus Rita

– Hogyan került Kaposvárra?

– Negyvennyolc éve jöttünk először Győrből, miután találatot kapott a házunk. A nagyapám itt volt tisztiorvos. Édesapám az egészségügyi minisztérium megbízásából szociális otthonokat és gyermekotthonokat kezdett el szervezni az ország különböző pontjain, ezért sokat költöztünk. 16 évesen kerültem Hévízre, aztán Keszthelyre a Pécsi Tudományegyetem elvégzése után.

– Milyenek voltak az egyetemi évek?

– Onnan kezdeném, hogy először nem vettek fel. Ez nyilván nekem is köszönhető volt, de annak is, hogy akkoriban a munkás paraszt származású diákok pluszpontokat kaptak. Ez sokaknak sokat jelentett, így nem kerültem be, így a Zala Megyei Állami Építő Vállalatnál kezdtem dolgozni segédmunkásként. De az irodai munkában is segítettem.

– De végül mégis orvos lett. Miért választotta ezt a pályát?

– Öregapámtól örököltem egy fecskendőt és egy fonendoszkópot. Van két húgom és a babáikat kellett mindig kezelnem. Piros, zöld, kék tintával így-úgy, meg amúgy is. Elmondhatom: mindegyik baba egészségesen halt meg. Ők voltak az első pácienseim. Meg maga a gyermekotthoni lét is adta a gyerekek szeretetét.

– Gyermekorvosként tért vissza Kaposvárra.

– Igen, egy újsághirdetésre jelentkezve jöttem. Azonnal felvettek és a város legnagyobb körzetét az akkori 50. számút kaptam meg. Örömmel végeztem a munkám. 1990 után az orvosok közül elsőként adtam be a kérelmemet magánpraxisra. 1870 betegem volt, úgy olvastam, akkor három orvosnak volt ennyi. Úgyhogy biztosan benne voltam az első háromban.

– Minden adott volt az orvosláshoz. Akkor mégis miért ment ki Líbiába?

– Hatalmas mennyiségű könyvet olvastam el és nagyon szerettem az úti leírásokat. Az egyetemen volt egy kenyai barátom és már akkor gondolkodtam egy afrikai utazásban. Az egyetem után egy orvosi újságban 1978-ban olvastam egy hirdetést, hogy Líbiába keresnek orvosokat egy poliklinikára. Jelentkeztem és az elsők között mehettem Líbiába.

– Milyen volt az utazás és a megérkezés?

– Svájcból indult a gép Líbiába, amikor megpróbáltam beszállni a repülőre egy nagy csörgést hallottam és úsztam a levegőben. Hát kiderült, hogy fémdetektor kapun mentem át, amely bejelzett. Mivel én igazi somogyi emberként vittem magammal bicskát.

– És mi lett a bicskával, elvették?

– Miután lefogtak és megmotoztak végül vihettem magammal Líbiába.

– Milyenek voltak az első benyomásai a megérkezés után?

– Nagyon vegyesek. A kisgyerekek nagyon aranyosak voltak, de a nagyobbak vadak, gondozatlanok. Az anyák behozták a csecsemőket és szinte lecsapták őket az asztalra. Ez nagyon furcsa volt.

– Hogyan viszonyultak önhöz a líbiai anyák?

– Volt egy fiatalasszony, aki elhozta a féléves kisbabáját. Mivel ebben a korban kezdenek gőgicsélni, ez a gyerek is a maga nyelvén beszélni kezdett és mosolygott. Az asszony összecsapta a kezét és kirohant az igazgatóhoz, akinek azt mondta: jöjjön gyorsan, mert a doktor a kislányt máris megtanította beszélni! Ez egy különleges élmény volt, mert mindenki odatódult a rendelőbe. Ezzel az asszonnyal sikerült elérnem először, hogy havonta egyszer elhozza a gyermekét a rendelőbe.

– Voltak odakint különleges esetei is?

– Igen, volt egy kisfiú, akinek akkora daganat volt az agyán, hogy kilátszott a fején kívülre is. Megmondtam a szülőknek, hogy hetei vannak hátra a gyereknek. Erre az apa reakciója az volt, hogy „Allah így akarta, van még otthon 10 másik”. Ez nagyon furcsa volt nekem.

– Mi történt a hazatérése után?

– Néhány évvel a hazatérésem után meghívtak a Parlamentbe, az egészségügyi bizottság ülésére. Figyelemmel hallgattam a táppénzes helyzetet, arról beszélt az előadó, hogy a felnőtt körzeti orvosok nagy többsége részesül a táppénzes helyzetből a gyermekorvosok csak 1,5 százalékkal. Mintha homlokon ütöttek volna. Addig három éves korig járt a táppénz a beteg gyermek után. Én szót kértem és feltettem a kérdést: szeretném tudni ki az, aki a 12-14 éves gyerekét, ha magas láza van, vagy hány egyedül meri otthon hagyni? Láttam a szemekben, hogy rátapintottam a lényegre. Azt mondták, köszönik a hozzászólásom. Attól az évtől bevezették 12 éves korig a táppénzt. Ezért érdemes volt elmennem.

– Nem csak a hivatásában, de a sportéletben is aktív volt. Ez mikor kezdődött?

– Az egyetemen sportfőnök voltam, aktívan sportoltam, futottam. Hévízen meg, mit csinál az ember? Hát télen-nyáron búvárkodtam és nagyon szerettem úszni.

– Külföldön is hódolt ennek a szenvedélynek?

– Amikor Líbiában még nem volt ott a családom, nagyon sokat úsztam. Sőt még egyetemista koromban Bulgáriában kimentettem egy kislányt egy hatalmas hullám alól. Mindenki azt hitte, hogy meghal, de kipréseltem a vizet és megkezdtem a szívmasszázst. Egyszer csak kinyitotta a szemét. Hihetetlen jó érzés volt.

– A betegsége miatt abba kellett hagynia a sportot?

– Igen, volt egy infarktusom és most ősz óta pedig egy komoly ritmuszavarom alakult ki. Ez rányomta a bélyegét az erőnlétemre, de még mindig sétálok kilométereket, csak most már lassabban megy.

Elismert orvos és sportember

Dr. Ittzés Balázst legutóbb a bölcsődei dolgozók napján tüntették ki áldozatos munkájáért. A Kaposvári Bölcsődék orvosa volt majdnem tíz évig, de hosszú éveken át kezelte a kaposvári gyerekeket.

A munka mellett mindig nagyon aktív életet élt. Először ötvenhárom évesen úszta át a Balatont. – Mivel én a tó mellett nőttem fel és imádtam úszni, úgy gondoltam, hogy benevezek – emlékezett vissza a kaposvári gyermekorvos.

Egy nap alatt háromszor úszta át a Révfülöp-Balatonboglár távot és itt ismerte meg második feleségét is. – Minden átúszáson részt vettem, eleinte kétszer úsztam át, aztán kaptam egy rendkívül súlyos infarktust. Azután már csak egyszer úsztam át a Balatont, összesen 29-szer.

A sport gyakorlatilag az életét mentette meg, hiszen az infarktusba egy átlagember belehalt volna. De Dr. Ittzés Balázs a rendszeres mozgás miatt tudott megbirkózni a betegséggel.

A bal kamra kétharmadát érintette, egy átlag ember azonnal belehalt volna. Engem a sport mentett meg. A következő tavasszal mentem műtétre, kétszer operáltak meg. Utána már csak egyszer úsztam át a Balatont egy nap alatt, de összesen 29-szer tettem ezt meg.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában