nő az állomány

2018.07.17. 14:00

Több a marha Somogyban

Tovább nőtt a hazai szarvasmarhaállomány: a KSH legfrissebb adatai szerint június elsején 15 ezerrel több állat volt, mint egy éve. Számuk elérte a 880 ezret, s a szakemberek megyénkben is emelkedést mutattak ki, a vállalkozások új fejlesztéseket készítenek elő.

Harsányi Miklós

– Nem egyszerű munka a szarvasmarha-tartás, mindennap ötkor kelünk, s estig folyamatosan van feladat – mondta Balla Csaba felsőmocsoládi családi gazdálkodó. – Hosszú távon gondolkodunk, apránként lépünk előre, lassan fejlesztjük a kisgazdaságunkat. Az öt tehénen és a két növendék állaton kívül a napokban egy bikaborjú született. Nehéz a munka, de szeretjük csinálni: a tejet eladjuk és sajt készítéssel is foglalkozunk.

A Központi Statisztikai hivatal adatai szerint megyénkben 2014 december elsején 39 100 szarvasmarhát tartottak, három éve 44 800-at, tavalyelőtt 46 ezret, míg 2017 decemberében 47 500-at. A legfrissebb felmérésből az is kiderült: hazánkban júniusban 15 ezerrel több, 880 ezer szarvasmarha volt. A tehénállomány egy év alatt négyezerrel, 397 ezerre nőtt. A Bos-Frucht Agrárszövetkezet kazsoki és homokszentgyörgyi telepein több mint 5300 szarvasmarha ellátásáról gondoskodnak a szakemberek. A tejágazat 107 dolgozó megélhetését biztosítja.

– Tavaly júniushoz képest az idén nyáron 0,5 százalékkal több szarvasmarhánk van – közölte Bakos Gábor állattenyésztési igazgató. – Jelenleg 2561 tehenet tartunk, s az országoshoz képest átlagosan legalább 20 százalékkal több tejet, naponta mintegy 40 litert adnak az állataink.

Szakmailag kiválóan felkészült munkatársak, kidolgozott tenyésztési koncepció és az új kutatási eredmények gyors alkalmazása: a szakember szerint alapvetően ez áll az eredmények hátterében. Bakos Gábor rámutatott: feltétlenül folytatni kívánják a tartós fejlődést biztosító műszaki-technológia programot. Homokszentgyörgyön új fejőházat akarnak felépíteni, a közel 350 millió forintos beruházás tervezés alatt van: ha a létesítmény elkészül, egy időben akár 40 tehenet fejhetnek. Lényeges, hogy a termelők kiszámítható körülmények között gazdálkodjanak: a tej felvásárlási árát tekintve 2016-ban volt a mélypont, akkor literenként alig 62 forintot kaptak a termelők, míg tavaly már 95-98 forint között mozgott az összeg, jelenleg mintegy 91-96 forinthoz jutnak.

A Kapostáj Zrt zimányi telephelyén már több fontos fejlesztést lezártak, s a tejágazat már tavaly nyereséget termelt, s ebben az évben is erre számítanak. A tejeladásból származó bevételük 2017-ben 463 millió forint volt, az idén 490 millió forinttal kalkulálnak. Csécsei János elnök kiemelte: a korábbi évekre jellemző nyomott felvásárlási ár keményen érintett sok gazdaságot, ám abban bíznak, hogy az utóbbi időben kialakult helyzet marad, s így a fejlődés nem torpan meg. A szakember lényegesnek tartja a kiszámíthatóságot, a tőkeigényes ágazati fejlesztéseket csak így lehet megvalósítani.

Több sertés, kevesebb juh

– A sertések száma 2,9 millió volt, 50 ezerrel több az egy évvel korábbinál – tájékoztatott a KSH. – Az anyakocák száma 3000-el nőtt a 2017. júniusi állományhoz viszonyítva.

A 35 millió tyúk 776 ezerrel kevesebb az egy évvel korábbinál: a tojóállomány 11 millió volt, egy év alatt 432 ezerrel nőtt. A szakemberek 1,2 milliós juhállományt regisztráltak: ezen a téren 14 ezres csökkenést tapasztaltak. Az anyajuhok száma 799 ezer, 13 ezerrel a tavaly júniusinál.

Ezek is érdekelhetik