levegő a városrésznek

2018.09.13. 17:30

Ökopark és játszótér – átépítik a kórház volt déli tömbjét

Újra életre kelhet Kaposvár történelmi városmagja, és ez egyedülálló lehetőséget jelent – hangzott el azon a bejáráson, amelyen Szita Károly, Kaposvár polgármestere tekintette meg a kórház volt déli tömbjének átépítését. Tizennégy épület állt itt, ezek egy részét lebontották, hogy rendezzék a három hektáros területet.

Kovács Gábor, [email protected]

Hat önálló helyszínt alakítanak majd ki az egykori déli tömb helyén a városfejlesztő Németh István Program keretében. A hat szakaszos beruházás 5,2 milliárd forintból valósulhat meg, és 2019 augusztus végén fejeződhet be. Kialakítanak itt ökoparkot, egy kis tavat, különleges játszóteret, házat a civil szervezeteknek, informatikai képzőközpontot, hatalmas parkolót, sétányt a Bajcsy-Zsilinszky utcában, és a Fő utcára vezető átkötő utat. Levegő kell ennek a városrésznek, hangsúlyozta Szita Károly, utalva a fejlesztés környezetbarát jellegére.

A kórház anyaépületében létesülhet majd egy informatikai inkubátorház. A kórházi kápolna épületét megkapta a város az egyháztól, ezt üzemeltetésre átveszi majd Bábszíntér Egyesület, itt tartanak majd előadásokat, matinét, sőt egy játszóház is helyet kap.

– 199 új parkolóhelyet építünk majd a kórházba érkezők megelégedésére – mutatott körbe Szita Károly. – Régi és jogos igény teljesülhet ezzel, ugyanis a kezelésről a betegeknek többször vissza kellett térniük a parkolóórához. Az új parkolóban azonban ingyen parkolhat az, aki igazolni tudja, hogy gyógykezelésre jött.

A volt fertőző épületéből lesz a Civilek Háza. Az egykori ideggyógyászat épületének bontásakor ügyeltek arra, hogy a több mint száz éves fák megmaradjanak, amelyek az új park díszei lesznek. A területet új funkciót kap majd az újraélesztésnek köszönhetően, emelte ki L. Balogh Krisztina, a város főépítésze. Szita Károly hozzátette: a bontásból származó törmelékből a kaposvári zártkertekben épülnek új utak.

Az ökopark a gyerekek kedvence lehet

A kis tó javítja majd a környék klímáját, és bemutatja a Kapos élővilágát is. Az erre járók az ökoparkból adódóan telefonos applikációkon át értesülhetnek a tudnivalókról. Egy napelemes beülőnél a mobiltelefonjaikat tölthetik fel, és internetezhetnek. Interaktív tájkockákon Kaposvárról és a Zselicről tudhatnak meg érdekességeket a látogatók, akik a függő- és napozóágyakat is használhatják.

Kő Boldizsár, a neves játszótér építő egy zselici mese alapján alakítja majd ki az itteni játszóteret a gyerekeknek. Az építkezéskor kitermelt földet nem szállítják el, hanem az ökopark domborzatát alakítják ki belőle.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában