vetélkedő

2018.11.13. 17:01

Játékos formában ismerik meg a magyar nyelv szépségeit a diákok

A Magyar Nyelv Napja alkalmából vetélkedőt szerveztek kedden a Klebelsberg Középiskolai Kollégiumban: 17, egyenként három fős csapat vállalta a küzdelmet.

Harsányi Miklós

Szóegyenlet, mondatokban elrejtett keresztnevek felfedezése és betűpiramis: egyebek mellett ilyen feladatot kaptak az indulók, valamennyi évfolyam tagjai bekapcsolódtak a rendezvénybe. Lovász Erzsébet, a Kaposvári Klebelsberg Középiskolai Kollégium könyvtárosa azt mondta: nyolcadszor tartották meg a programot, ahol tíz feladványt oldottak meg a fiatalok.

– Azt szeretnénk, hogy a magyar nyelv szépségét játékos formában ismerjék meg a diákok – mondta. – A címcserés feladatnál egy Mikszáth mű címét találták meg a versenyzők, s a többi kérdéssort is úgy állítottuk össze, hogy érdekes, elgondolkodtató legyen a feladvány.

– A nyelv olyan kincs, amit tudatosan kell ápolni, s épp ezért tanévközben máskor is szervezünk a mostanihoz hasonló szellemi vetélkedőt – tette hozzá Lovász Erzsébet. – Novemberben Kányádi Sándor alkotásaiból, életművéből tartunk irodalmi műsort, később József Attila est lesz nálunk.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában