díjazott

2018.11.30. 09:00

Mindig fontos volt számára a becsületes munka

Trefort Ágoston díjat kapott Darázs Márta, a Móricz Zsigmond mezőgazdasági szakgimnázium és szakközépiskola személy és munkaügyi ügyintézője. A szakember kiemelkedő munkája elismeréseként kapta a kitüntetést, amelyet Kásler Miklós EMMI miniszter és Bódis József oktatásért felelős államtitkár adott át Budapesten.

Harsányi Miklós

– Szakértelem, alaposság és folyamatos alkalmazkodás a változó világhoz: ezt az útravalót kaptam induláskor – mondta Darázs Márta. – Az édesanyám sokoldalúsága meghatározó volt az életemben. Földműveléssel foglalkozó családban nőttem fel, s a becsületes munka mindig fontos volt számomra. Iskolatitkárként 1977-ben helyezkedtem el a mezőgazdasági középiskolában, s jó érzés, hogy azóta is egy ilyen összetartó csapatban dolgozom.

Darázs Márta miután elvégezte a kaposvári gyors- és gépíró szakiskolát, a közgazdasági szakközépiskolában képesített könyvelő, vállalati tervező és statisztikus képesítést szerzett, később középfokú munkaügyi szakképesítő vizsgát is tett. A Sefag igali erdészeténél kezdte a munkát, később az egykori somogyszili tsz-ben dolgozott, majd váltott. A díjazott élete legjobb döntésének nevezte ezt.

Akkoriban egy szakos növénytermesztő és állattenyésztő képzés zajlott az iskolában, amikor Darázs Márta 41 éve munkába állt. Azóta négy igazgató – Beregszászi Ilona, Kapossy Béla, Torma Sándor, Princz Zoltán – állt az intézmény élén, s diákok százai fejezték be tanulmányaikat.

– Rögtön bedobtak a mély vízbe – folytatta a kitüntetett. – A nyilvántartások összeállításától kezdve a bizonyítványokkal kapcsolatos ügyintézésen át a menzai befizetésig seregnyi feladatot kaptam. Ez egyébként még akkor volt, amikor egy diáknak havonta nagyjából 150 forintba került a havi étkezési díja.

Gazdasági- és munkaügyi feladatokkal bővült a munkája. A '80-as években egyre szélesebb körben terjedt el a számítógép, a Commodorok megjelenése új színt hozott a munkába, így ismét oktatásra járt, a tanulásra soha nem sajnálta az időt és az energiát. Darázs Márta szerint akkor lehet jó mérleggel zárni a munkahelyen, ha magasra tesszük a lécet. A munkajogi, pénzügyi és TB területen folyamatosan figyelni kell a változásokra, különben könnyű elcsúszni. Arra a kérdésre, nem túl száraz időnként ez a szakterület, azt mondta: ennyi idő után is élvezi a munkát, a változás, az új feladat lendületben tartja.

– Pedagógusok és diákok sokaságát ismertem meg, s igyekeztem mindig segíteni – hangsúlyozta. – Sokukkal a mai napig tartom a kapcsolatot, legutóbb szeptemberben hívtak meg osztálytalálkozóra. Jó érzés, hogy egykori diákjaink megállják a helyüket az életben, az alapokat iskolánkban szerezték. S az is örömmel tölt el, hogy iskolánkban folyamatos az utánpótlás.

Természetjárás, színház és tanulás: Darázs Mártát ez tölti fel leginkább. Tizedik éve hűséges hallgatója a Senior Egyetemnek, s ötödször kapta meg a Somogy teljesítménytúrázója serleget. Nemrég Simonfa, Kardosfa és Ropoly térségét barangolta be társaival, s már alig várja, hogy újra együtt legyen a csapat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában