beruházás

2018.11.14. 17:05

Olcsó, környezetbarát és hatékony fűtés lesz Kaposváron

2,1 milliárd forintból újulnak meg a távhővezetékek Kaposváron, valamint tizennyolc új fogyasztót – mint például a sportarénát, a színházat vagy társasházakat – kapcsolnak be a rendszerbe. Ezen kívül mindkét hőközpontot modernizálják jövő év májusára.

Góz Lilla

– A távhő a leghatékonyabb és legolcsóbb fűtési rendszer – mondta el köszöntőjében Szita Károly. Kaposvár polgármestere hozzátette: jelenleg húszezer fogyasztónak áll rendelkezésére ez a szolgáltatás.

– Heteken belül már a Németh István Program nagyberuházásainak épületeiben is működni fog a távfűtés, de például a kaposvári kórház ezzel a fűtési rendszerrel éves szinten milliókat spórol meg a jövőben – tette hozzá Kaposvár polgármestere.

Szita Károly megköszönte a kaposváriaknak, hogy türelemmel viselik az építkezés miatti forgalomváltozásokat. Megjegyezte: a beruházás előrelépést jelent abba az irányba, hogy 2050-re Kaposvár energetikailag önfenntartó lehessen.

– A több mint kétmilliárd forintos beruházás húsz százalékos teljesítménybővülést jelent és 18 új fogyasztó rákötését – mondta Zanatyné Uitz Zsuzsanna. A Kaposvári Vagyonkezelő Zrt. távfűtési műszaki vezetője hozzátette: a sportaréna, a színház, az új ügyészség, az orvosi ügyeleti rendelő, a kormányhivatal épületei, a Zrínyi-, a Kodály-, a Kisfaludy-iskola, az OTP, Bank, a Magyar Telekom épülete, a kórház déli tömbjének új részei, valamint társasházak csatlakoznak új fogyasztóként a rendszerhez. Megjegyezte: a program részeként mindkét hőközpont is megújul.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában