Piac

2018.12.28. 17:30

Bőrös malachús és lencse volt a sláger a piacon

Sorok kígyóztak a húsos pultoknál pénteken a kaposvári nagypiacon. A legtöbben a bőrös malachúst keresték, de jól fogyott a lencse és a zöldségek is.

Góz Lilla

– Abból a szép bőrösből adjon nekem – kérte a hentestől a malachúst az egyik vásárló. Nagy volt a zsúfoltság a kaposvári piacon a húsos pultoknál. Az egyik hentes elmondta: a malachús mellett jól fogyott az oldalas és a kocsonyába való is.

– Csülköt, kolbászhúst, karajt, debrecenit és malachúst vásároltunk – mondta el Kékes Imre, aki szerint az idén minimálisan ugyan, de drágultak a húsok, s nem lettek olcsóbbak a zöldségek sem.

– Drágult az üzemanyag, mi is többért vesszük a zöldségeket – mondta el Rádóczi Imre kereskedő –, sosem árultam még a petrezselymet 1400 forintért kilóját Azt tapasztalom, keresik a vevők az almát, a déli gyümölcsöket, valamint a zöldségeket, igaz valamennyivel kevesebbet vesznek ezekből a vásárlók, mint korábban.

S miközben a tapasztalatokról beszélt, egy férfi érkezett a standhoz kezében két üveg pezsgővel: nagyon boldog új évet kívánok – mondta az elégedett vásárló a kereskedőknek. Így köszönte meg egész évben azt a sok finomságot, amit náluk vehetett.

– Ez kanadai lencse, kilóját 800-ért árulom, magyar nincs – mutatta bezacskózott lencséjét az egyik őstermelő. Asztalán friss sárgarépát, zellert és fejtett babot is árult. Máshol jól fogyott a savanyú káposzta és a pirospaprika is. Az egyik standnál pedig már virágzó barkát is lehetett kapni, de dióbélből és mákból sem volt hiány. Igaz, előbbit még mindig borsos áron, 2500 forintért árulták. Még karácsonyi koszorúkat, valamint szaloncukrot is árultak még a kaposvári nagypiacon, igaz már kedvezményesen.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában