tervek

2019.01.02. 14:00

Sportra, hobbira, vállalkozásra is több időt fordítunk az új évben

Szilveszter a nagy fogadkozások időszaka. Sokan azt fogadják meg, hogy gyakrabban sportolnak az új esztendőben, más a hobbijára, vállalkozására fordítana több időt. A pszichológus szerint fontos, hogy betartható célokat tűzzünk magunk elé.

Gyeszát Zsolt

A nagyatádi Vránics Ildikó több célt is kitűzött már maga elé az új esztendőre. Mint kérdésünkre elmondta, újra kézbe veszi majd régi hangszerét, feleleveníti hegedűtudását. Ugyanakkor folytatja zenekari tevékenységét is, a gitározásra és az éneklésre is sok időt szeretne fordítani. Ezt tervezi a mozgással is, többször eljár fallabdázni, s gyakrabban ül majd kerékpárra is.

– Kimondatottan újévi fogadalmat nem teszek, mert nem tartanám be – vélekedett a kaposvári Máté. – Az igazat megvallva nem tudok ennyire hosszú távra tervezni. Persze, célom több is van, jó lenne kicsit többet sportolni. A nemrégiben elindított masszázs-vállalkozásomat is jobban kiépítem, több emberhez szeretnék eljutni az új esztendőben.

Törőcsik Tibor kaposvári tanácsadó szakpszichológus úgy véli: fontos, hogy ne támasszunk túl nagy elvárásokat magunk elé, amikor újévi fogadalmat teszünk. – A legfontosabb, hogy reális, s legfőképpen betartható céljaink legyenek – mondta a szakember. – Ha túlságosan eszményi, idealisztikus egy újévi fogadalom, az nem lesz elérhető. Ezért mondjuk a terápiában is, hogy tökéletességre törekedni sohasem cél, hanem irány. Hisz ha mégsem sikerül valakinek betartania, amit megfogadott, csalódásként éli meg, hogy még erre sem képes. Könnyen belekerülhet egyfajta depressziós állapotba is, ha azt éli meg, hogy nem cselekvőképes. Fennáll tehát annak a veszélye, hogy mindez negatív megerősítésként, negatív jelentéssel csapódik le az emberben.

Ezzel együtt Törőcsik Tibor is úgy véli: érdemes összegezni az elérni vágyott célokat és gondolatokat az új esztendő elején. S van is olyan eset, amikor érdemes fogadalmat tenni. – Ha elérhető távolságban van a cél, s megvalósítható, az építő jellegű az ember számára – mondta a pszichológus. – Ugyanakkor azt gondolom, hogy szerencsés ezekről a célokról minél kevesebbet beszélni másoknak. Ha van célunk, az legyen a sajátunk, nem feltétlenül kell kikürtölni. Amikor például azt fogadja meg az ember, hogy leteszi a cigarettát, és ezt el is mondja másoknak, nyújthat egyféle támaszt, ha a környezet is szurkol ehhez. De ha mégsem sikerül betartani az ígéretet, a környezet is csalódhat, nem csak az, aki fogadalmat tett.

 

Érdemes fontossági sorrendet felállítani

A kaposvári szakember szerint érdemes lehet kategóriákban gondolkodni és sorrendet felállítani a célokat illetően. – Viszont a tapasztalatom szerint csak igen kevés embernek van megfelelő, tudatos rálátása a saját fontossági sorrendjének felállítására – tette hozzá Törőcsik Tibor. – Ilyenkor érdemes felkeresni szakembert, aki segíthet rávilágítani, hogy melyek a valóban lényeges törekvések, s melyek az elengedhetők.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában