genealógia

2019.03.05. 19:11

Hosszú ideje kutat már a vései családfák után

Különleges előadással kedveskedett szombaton a falubelieknek és az elszármazottnak a korábban 25 évig Vésén élő Takács Andor.

Gy. Zs.

A már veszprémi nyugdíjas tanár véseiek családfáját készítette el: 52 család gyökereit kutatta fel egészen az 1700-as évekig visszamenően. Közöttük olyan családokét, akik ma is a településen élnek és elszármazottakét egyaránt. Régi anyakönyvekből dolgozott, s már négy éve foglalkozik hobbiként családfa-kutatással. A nyugdíjas tanár elmondása szerint több ezer munkaórát fektetett bele szeretett hobbijába, olykor még a szombatokat és a vasárnapokat is a kutatómunkának szentelve. Nagy mennyiségű anyag gyűlt össze, melyből akár egy könyv is születhet a jövőben.

Meg is telt a művelődési ház szombaton és egy kisebb találkozó kerekedett az előadásból. Még Hajdúszoboszlóról, Budapestről, Veszprémből is visszalátogattak a településre az elszármazottak a somogyi vendégek mellett. Bertók László, Vése polgármestere elmondta: magánemberként is sokat jelentett számára az előadás, az ő családfáját is elkészítette Takács Andor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában