jövőkép

2019.04.03. 17:30

Megcsillogtatták tudásukat a tehetségek

A tudomány és művészet területén jeleskedő hallgatók és középiskolások seregszemléjét tartották a Kaposvári Egyetemen. A fiatalok közül sokan először álltak a katedrára.

Koszorus Rita

Jegyzeteiket izgatottan rendezgető, táskájuk pántjába kapaszkodó és idegesen várakozó fiatalokkal telt meg a Kaposvári Egyetem. Még a kezdés előtti utolsó percekben is azon tanakodtak egymással a diákok, hogyan lehet még jobbra csiszolni az előadást. Sokaknak a tehetségnappal egybekötött Tudományos és Művészeti Diákköri Konferencia debütálás volt. – Mondhatjuk, hogy izgulok – válaszolta kérdésünkre Fülöp Álmos, aki a tamási Béri Balogh Ádám Gimnáziumból érkezett. – Életemben először adok elő, de örülök a lehetőségnek, hiszen így kiléphetek a komfortzónámból és fel tudok készülni későbbi előadásokra, amelyek majd az egyetemen várnak.

Lényegében a végtelen paradoxonjait kutatta a diák, amely első olvasásra különös téma választásnak tűnhet. – Az ember akkor választ egy ilyen témát, ha sok a szabadideje és ráér gondolkodni – mondta mosolyogva a leendő tudós. – Ha pedig érdekli a matematika és a filozófia, könnyen belebotolhat Zénon paradoxonjaiba és innen egyenes az út a téma felé.

Volt olyan is, aki már többször megmutatta előadói tehetségét. – Ez jó lehetőség, főleg nekünk művészeti karos hallgatóknak – mondta Terplán Imola, aki a művészeti szekcióban mutatkozott be. – Az egész életünk arról fog szólni, hogy előadásokat kell tartanunk. Ez jó gyakorlás a való élethez.

Terplán Imola a képtelenről készített képeket. – Az átlényegüléssel foglalkoztam – mondta a fotográfia szakos hallgató. – Ez szinte leképezhetetlen, mégis látható érzés. Úgy valósítottam meg, hogy a hosszú expozícióval kísérleteztem és arra kértem a modelljeimet, hogy mondjanak fel egy verset a kamera előtt. A fotókon az egész vers láthatóvá válik.

Hét szekcióban mutatkoztak be a tehetségek, újdonság volt idén az ifjú tudósok szekciója. – A hallgatói életutat kívánjuk gazdagítani és betekintést nyújtunk az egyetem kulisszái mögé – mondta Sütő Zoltán, az Egyetemi Tudományos és Művészeti Diákköri Tanács (ETMDT) elnöke. – A hallgatóság és a tudomány ünnepe ez a nap, önök a jövő generációt testesítik meg.

Tossenberger János, kutatásfejlesztési és innovációs rektorhelyettes köszöntőjében arra hívta fel a figyelmet, hogy invesztáljanak tehetségükbe. – A tehetséggondozás az oktatónak kötelesség a hallgatónak lehetőség – mondta Tossenberger János. – Ne felejtsük el a hallgatóknak a tanulás munka, a tehetséggondozásban való részvétel pedig többletenergiát igényel. Ennek befektetésének lehetnek pozitív hatásai.

Hozzátette: ezért is fontos, hogy kibontakoztassák rejtett tartalékaikat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában