tisztújítás

2019.12.14. 21:00

A gyülekezet előtt kell járnia

Beiktatta hivatalába a kaposvári gyülekezet új lelkipásztorát, Petró Lászlót szombaton a Somogyi Református Egyházmegye esperese, Nagy Csaba.

Marosi Gábor,

A fiatal tiszteletes családjával együtt Debrecen mellől, Vámospércsről érkezett a somogyi megyeszékhelyre. Az ünnepségen a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke, Steinbach József prédikációjában úgy fogalmazott: az új lelkésznek olyan pásztornak kell lennie, aki a gyülekezet előtt jár és olyan hűséges szolgának, aki megbecsüli elődje, Bellai Zoltán örökségét.

Petró Lászlóra református, katolikus és evangélikus szolgatársai kérték Isten áldását egy-egy bibliai idézettel. Ezután a beiktatott lelkipásztor prédikációjával folytatódott az ünnepi alkalom. Petró László, a János evangéliumának harmadik fejezetében található „Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem” igeszakaszra építette fel beszédét.

A szolgálat után nyilvános egyházközségi közgyűlést tartottak, ahol a társegyházak, a város és a megye vezetői is köszöntötték az új lelkipásztort.

Ezek is érdekelhetik