2020.01.28. 14:30
Arany Rózsafűzér-díj: nagy szeretettel és hűséggel az egyház szolgálatában
A kaposvári Szent Margit-templomban hosszú évek óta hagyomány, hogy Arany Rózsafüzér-díjjal ismerik el azoknak a munkáját, akik nagy szeretettel és hűséggel végzik szolgálatukat.
Az idén Vörös Klára Ilona, az irodalomtudományok doktora, a Kaposvári Egyetem Apáczai Csere János-díjas tanszékvezetője kapta a rangos elismerést, aki a vasárnapi ünnepi szentmisén nagy taps közepette vette át a díjat.
Rumszauer Miklós plébános, a díj alapítója méltatásában kiemelte: a kitüntetett azon túl, hogy egyetemi docens, a képviselő-testület és a templomi kórus tagja, zseniális hitoktató és fantasztikus ötletgazda is egyben. – Vörös Klára egyes templomi rendezvényeken maga is előad, és számos elképzelés kitalálója és megvalósítója – így evangelizálva gyerekeket, felnőtteket, keresőket – hangsúlyozta az alapító kaposvári plébános.
Az Arany Rózsafüzér-díj egyébként egy láncon lévő rózsafüzér-gyűrű, amelyet minden kitüntetett egy évig őrizhet, s ezt használva mondhatja a kedvelt imádságot, a szentolvasót.
Ezen a misén a templom plébánosa leleplezte és megkoszorúzta azt a táblát is, amelyet az egyházközség védőszentje, Árpád-házi Szent Margit halálának 750. évfordulója emlékére készíttettek – továbbra is kérve közbenjárását.