jó cselekedet

2020.03.01. 20:00

Hulladékgyűjtésre csábította a közelgő tavasz a szennaiakat

Összefogtak a civilek Szennán, hogy megtisztítsák a falut az árkokban, útszéleken eldobált szeméttől. A tavaszi nagytakarítás sokakat vonzott a szabadba szombaton, volt, aki már egy nappal korábban nekilátott a munkának.

Koszorus Rita

Téli álmukból felébredve kesztyűt húztak és zsákot ragadtak a szennai civilek, hogy megtisztítsák a települést az eldobott hulladéktól. Az akció megmozgatta a falu lakosságát, hiszen húsznál is többen csatlakoztak és szedték össze a természetben éktelenkedő hulladékot. Gyerekek és felnőttek együtt dolgoztak egy tisztább Szennáért. – Ebben az évben ez az első olyan nagy megmozdulás, amiben mindegyik egyesület részt vesz – mondta Balogh Erika, a szennai Családi Kör elnöke. – Mi mindig családos programokat csinálunk, de azt gondoljuk hogy a gyerekeknél nem lehet elég korán kezdeni. Ezért, ahol mi ott vagyunk, ott a gyerekek is megjelennek.

A Családi Kör mellett, a Rozmaring Nyugdíjas Egyesület, a Lázi Dombi Kulturális Egyesület és az Otthonunk Szenna Egyesület is részt vett a tavaszi szemétszedésben. – Nagyon sok szeméttel küszködünk a falu határán és a belterületen is – sorolta az okokat Schroth Ferenc, az Otthonunk Szenna Egyesület elnöke. – Rendszeresen vannak szemétgyűjtések, de úgy tűnik ez egy soha véget nem érő dolog.

Volt olyan résztvevő, aki a meghirdetett időpontban nem ért rá, de másnap folytatta a civilek megkezdett munkáját. S olyan is, aki már egy nappal korábban nekilátott a hulladékgyűjtésnek.

- Szerintem mindenkinek fontos, hogy tiszta környezetben éljünk – mondta kérdésünkre Szász Sándor, aki épp az árokból gyűjtötte a szemetet ottjártunkkor. Hozzátette: ilyenkor tél végén van a legjobb az időpont a hulladék összegyűjtésére, mert a vegetáció még nyugalomban van, s könnyen észre lehet venni a legapróbb szemetet is a természetben.

Szemesen is szemetelnek

Balatonszemesen nagy hagyományai vannak a társadalmi munkában végzett szemétszedésnek, s ezt folytatnák tovább március 21-én. A víz világnapja alkalmából várják a település vezetői a lakosokat hulladékgyűjtésre. Abban bíznak, hogy minél több fiatal csatlakozik az önkéntes akcióhoz, hiszen pont a felnövekvő generáció környezettudatosságra való nevelése a fő cél.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában