művészet

2020.06.27. 10:00

Vászonra festették a györöki pincéket

Művészek és a festészet iránt érdeklődők is ecsetet ragadtak az elmúlt napokban Szőlősgyörökön, a hatodik alkalommal megszervezett alkotótáborban.

Marosi Gábor

A rendezvény első napjaiban festőkurzust szerveztek a faluban, ezen mintegy harminc „amatőr” vett részt. A kurzus célja az volt, hogy minél többekkel megszerettessék a művészetet.

– Az idei téma a szőlősgyöröki pincék voltak – mesélte Klotz Péter, polgármester. – Ezt örökítették meg a hozzánk látogató művészek. Minden évben egy meghatározott téma mentén zajlik a tábor, ezek általában a szőlőről, a borról és az ehhez kapcsolódó dolgokról szólnak. Tizenhat festő vett részt az idei alkotótáborban, a hat nap alatt több tucatnyi képet készítettek. Ezeknek egy részét ajándékba adják a településnek, de magukkal is hoznak olyan képet, amely a témához kapcsolódik. Az ajándék alkotásokból kiállítást is rendezünk és adunk belőle azoknak, akik vendégül látják a művészeket.

– Nagyon népszerű az alkotótábor – folytatta a település vezetője. – Az elmúlt évek rendezvényei bebizonyították, hogy jó vendéglátók vagyunk. A festők ugyanis nagy létszámban szeretnének hozzánk jönni, de húztunk egy határt, így legfeljebb tizenhat művészt tudunk kiszolgálni. Idén Székesfehérvárról, Budapestről, Fonyódról, de még Balassagyarmatról is érkezett vendég. Az alkotótábor pénteken ér véget – tette hozzá Klotz Péter.

A művészek az elmúlt évek alatt mintegy száz festményt „hagytak” a településen. Ezek nagy részét az önkormányzatnál, valamint a művelődési házban állították ki.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában