árvizek

2020.07.29. 14:00

Több településen már túl vannak a nehezén

Háromszázhuszonhat centiméteren tetőzött hétfőn este a Rinya Babócsánál. A nyúlgát megakadályozta, hogy a házakba befolyjon a víz. A tűzoltók háromszáz birkát is kimentettek csónakokkal. Nagyatádon, Ötvöskónyiban és Lábodon is helyreállt a vízszolgáltatás, a csapokból egyelőre csak forralás után célszerű vizet fogyasztani. Továbbra is több út járhatatlan Dél-Somogyban.

Góz Lilla

– Háromszázhuszonhat centiméteren tetőzött a Rinya Babócsánál hétfőn este – tájékoztatott Váradi Nelli szakaszmérnök. Kedden megindult az apadás, óránként 2 centiméterrel csökken a vízszint. Továbbra is nyúlgát védi a veszélyben lévő ingatlanokat. Somogyban hétfőn 17 alkalommal kellett viharkárok miatt beavatkozniuk a tűzoltóknak. Rinyaújnépen 300 birkát mentettek ki az áradás miatt.

Az állatokat a víz körbezárta a Rinya és a Malomárok között. A nagyatádi tűzoltók a vízügy szakembereivel és a juhásszal a bárányokat mentőcsónakkal szállították biztonságos helyre, a vezérállatot pedig mentőkötéllel megkötve a legelő irányába úsztatták. A többi jószág is úszva követte a vezérállatot, az összes birkának sikerült megmenekülnie. Böhönyén levonult az ár a Táncsics utcában hétfő estére, viszont az egyik kisgyerekes család nem tudott visszaköltözni otthonába. – A háromfős család számára biztosítottuk az étkezést és az egyik önkormányzati tulajdonú épületben szállásoltuk el őket – mondta el Darusi Gábor, az önkormányzat munkatársa. A tűzoltókat 128 alkalommal riasztották, az ingatlanok és közművek védelmére 6800 homokzsákot használtak fel, 25 szivattyú szinte folyamatosan működött a károk felszámolásánál.

A harmadik nagyatádi kutat is sikerült üzembe helyezni kedden délelőtt, így már Ötvöskónyiban és Lábodon is van újra vízszolgáltatás. A Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. tájékoztatása szerint a vezetékes víz fürdésre, mosásra már alkalmas, fogyasztásra azonban kizárólag csak forralás után ajánlják.

A DRV szakemberei szerint csak a jövő hét elejére tudják a teljes körű fertőtlenítést elvégezni, továbbá a tűzcsapokat is át kell öblíteni. A lajtoskocsik továbbra is járják mindhárom települést, biztosítva a tiszta ivóvizet a helybeliek számára.

Útlezárások és forgalomkorlátozások megyeszerte

Több helyen kell még számítani útzárra és forgalomkorlátozásra a Magyar Közút Zrt. tájékoztatása szerint. Azt közölték, hogy a 68-as főút továbbra is több helyen le van zárva Segesd és Böhönye között a villám­árvíz okozta károk miatt. Babócsa–Komlósd között a Rinya hídnál is korlátozás van érvényben, továbbá a Péterhida utáni bekötő úton sem lehet közlekedni.

Miháld és Varászló között is útlezárás van, mert a somogyi oldalon egy híd szakadt le. A Nagyatádot elkerülő úton is fennmaradt még az autósforgalom korlátozása és csak félpályán lehet közlekedni Ötvöskónyi–Beleg, illetve Somogysámson–Sávoly között is.

Ezek is érdekelhetik