élethosszig tartó tanulás

2020.09.17. 09:00

Iskolapadokba ülnek át a tanfolyamokról

Megugrottak a jelentkezések az OKJ-s tanfolyamokra Somogyban, miután néhány hónapos képzéseket csak december 31-ig indíthatnak a képzőhelyek. Van, ahol soha nem látott érdeklődést hozott a törvényi változás.

Koszorus Rita

Az Országos Képzési jegyzéket (OKJ) szeptembertől a Szakmajegyzék váltja fel.

– Érezhető a jelentkezők és az érdeklődők számán is a változás – mondta Ferencz Csaba, az Alfa Kapos ügyvezetője. – Úgy vesszük észre, hogy átment már a köztudatba, hogy az OKJ-s rendszer jelentősen átalakul és új rendszer jön. Amiről még nem teljesen látható, hogy milyen lesz, de az az egy biztos, hogy az oktatás hosszabb időt vesz igénybe.

Az oktatásszervező cég több megyében, megyeszékhelyeken és kisebb városokban, így Somogy megye szerte tart oktatásokat. Eleve nagy létszámokkal hirdették meg képzéseiket – kiindulva az előző évi részvételi adatokból –, de vannak olyan területek, amelyeken minden várakozást felülmúltak a jelentkezések.

Folyamatos az érdeklődés a marcali Meiszterics Autósiskolánál is, ahol négyféle gépkezelő tanfolyamot hirdettek, amelyek mindegyike szerepel az OKJ-ben. – Most is van negyven fős tanfolyamunk – mondta Meiszterics János, tulajdonos. – Jönnek jelentkezők minden tanfolyamra. Olyan is van, aki most nem tud jönni, mert külföldön van és csak januárban szeretne.

Meiszterics János hozzátette: akik még most jelentkeznek, biztosan le is tudnak vizsgázni. – A gépkezelőket kihagyták az új jegyzékből – mondta a marcali oktatásszervező. – Az új rendeletben nem szerepelnek, pedig ha az Unióban akarnak munkát vállalni, bizonyítványt kérnek és nem jogosítványt.

Az új rendszer még formálódik, ezért az érintett szervezők is kíváncsian várják a szabályozásokat. Az bizonyos, hogy a képzéseket úgy alakítják ki, hogy a tanulók akár munka mellett is elvégezhessék azokat. Ezért is indulnak majd a képzések több ütemezésben.

Felnőttképző helyett technikum vár a somogyi diákokra is

A Szakmajegyzékben szereplő szakmákat a felnőttképzők nem, csak a technikumok oktathatják. A tanfolyamokon oktatható szakmák száma csökkenni fog. Az OKJ mostani 573 szakmájából a Szakmajegyzékbe mindössze 117 alapszakma kerül be. Az új szakmákat alapfokú iskolai végzettség után 5 év alatt, érettségi után 2 év alatt lehet elsajátítani a technikumokban. Az 5 éves technikumban tanulók a 10. évfolyam végén alapvizsgát tesznek a szakmai tantárgyakból, és csak az tanulhat tovább a technikumban, akinek sikeres a vizsgája.

Az új szabályok szerint a képzések végén mindenki csak államilag akkreditált vizsgaközpontokban szerezheti meg majd az oklevelét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában