járvány somogyban

2020.12.30. 19:30

Alacsony a fertőzöttség Somogyban, folytatódik a tesztelés

Az érintettek kevesebb mint két százalékánál találtak koronavírust a csoportos gyorstesztelések harmadik körében. Három hét alatt összesen 429 862 tesztelést végeztettek el. A január negyedikei iskolakezdés előtt a pedagógusoknak január 2–3-án lesz lehetőségük az ingyenes és önkéntes gyorstesztelésre.

Munkatársunktól

Fotó: TIBOR KOVACS

Több mint 62 ezer mintát vettek a célzott csoportos gyorstesztelés harmadik körében, és 1,97-uk százalék volt pozitív. Ebben a körben kormányhivatalok, járási hivatalok dolgozói voltak főként, de óvodai, szociális és egészségügyi dolgozók is – közölte a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára, megjegyezve: mind a három körben a vártnál alacsonyabb volt a részvétel és alacsony a fertőzöttség.

Az operatív törzs javaslatára elrendelt országos, célcsoportos, meghatározott szakmacsoportokban végrehajtott tesztelés harmadik heti eredményei alapján a kormány- és járási hivatalokban dolgozók között volt a legkisebb a fertőzöttség aránya. A kormány- és járási hivatalokban dolgozók tesztelése 1,29 százalékban hozott pozitív eredményt. A korábban meghozott óvintézkedések – mint például az időpontfoglalás, a plexifalak, a maszkviselés, a fertőtlenítőpontok – meghozták eredményüket.

A csoportos tesztelés harmadik hetében 62 213 mintavétel történt, ami 1,97 százalékos pozitivitást mutatott. A szociális intézményekben 18 893 teszt készült, ennek 2,32 százaléka lett pozitív, az egészségügyben 24 691 tesztelést végeztek 1,99 százalékos pozitivitással.

Az országos, célcsoportos, meghatározott szakmacsoportokban végrehajtott tesztelés első két hetében bölcsődékben, óvodákban, oktatási, nevelési, valamint szociális és egészségügyi intézményekben végeztek tesztelést. A harmadik héten kormányhivatalokban, járási hivatalokban, az ügyfelekkel leginkább kapcsolatba kerülő kollégákat tesztelték ingyenesen és önkéntes alapon, de minden más hivatali dolgozót leteszteltek, aki jelentkezett, továbbá folytatták a szociális és egészségügyi intézmények, valamint néhány iskola és óvoda tesztelését.

A három hétben összesen 429 862 vizsgálatot végeztettek el. A csoportos tesztelés első hetében 181 506 tesztet végeztek, ami 2,44 százalékos pozitív eredménnyel zárult. A második héten elvégzett 186 143 tesztből 1,98 százalék lett pozitív, vagyis a harmadik heti eredmények újabb, minimális csökkenést mutatnak.

Folytatódik a pedagógusok tesztelése januárban

A téli szünet után a jelenléti oktatás az általános iskolákban január 4-én, a középiskolákban január 11-én indul újra. A pedagógusoknak az újraindulás előtti hétvégén, január 2–3-án lesz lehetősége az ingyenes és önkéntes gyorstesztelésre a mentőszolgálat kijelölt tesztelési pontjain. Az országban 99 helyszínen lehet majd elvégeztetni a tesztelést. A szeptember elseje óta elmúlt 3,5 hónap statisztikái a védekezés sikerét mutatják, az iskolák és óvodák 63 százalékánál nem volt szükség tan­ügyi intézkedésre. A januárban induló oktatást is a védekezési intézkedések fenntartásával, és célzott beavatkozásokkal tervezik folytatni. Emellett továbbra is biztosítják az intézményeknek a szükséges fertőtlenítést.

Somogy megyében négy mintavételi pont van. Kaposváron az Arany János köz 1. szám alatti mentőállomáson, Siófokon a Petőfi sétány 1. szám alatti mentőállomáson, Marcaliban a Somogy Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Osztálynál a Béke utca 21/a. szám alatt, illetve Nagyatádon a Rozsnyói utca 2. szám alatti mentőállomáson.

A kormány bízik abban, hogy a szünet után élnek majd a tanárok az előzetes tesztelés lehetőségével, ez ugyanis megkönnyítené az intézményvezetők munkaszervezés kapcsán adódó feladatainak ellátását is. Előregisztráció lesz a tesztelésre, a részletekről az Oktatási Hivatal tematikus oldalán adnak majd felvilágosítást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában