Az egykori debreceni tö-fö-s diák azt kutatja, amit évekig tiltottak

– Hogyan fogadta a rendhagyó szülinapi ajándékot?

– Nagy meglepetés volt, mert sikerült eltitkolni, csak a feleségem tudott róla. Nagyon szép gesztus volt, Polgár Tamás igazgató szervezte. Nem vagyok meghatódós típus, de tényleg jólesett. Elhangzott egy-két jó előadás is online, amúgy pedig túldicsértek.

– Régen találkoztak?

– Nem éppen, hiszen kutatok is, és nyugdíjasként önkéntes munkát végzek, tehát rendszeresen bejárok a levéltárba, egyedül vagyok egy helyiségben. Az 56-os gyűjteményt és jegyzékét bővítjük, ugyanis ennyi év alatt kerültek elő újabb dokumentumok. Magánszemélyek is adtak sok dokumentumot a levéltárnak, így bővült a másolati gyűjtemény is. Úgy gondoltam, hasznos lenne egy részletes iratjegyzék, amiből meg lehet tudni, kivel, hol, mi történt Somogyban. Ez egy bírósági pernél például akár hatvan különböző iratot is jelenthet. Aprólékos munka, de megéri a jövőért, mert ha később komolyabban akarnak kutatni, itt kiindulópontot találnak. Ez elektronikus anyag lesz, de nem lesz fenn az interneten, a levéltárban lehet majd hozzáférni, ha valaki jogosultságot szerez hozzá.

– Évtizedeket töltött 56 kutatásával, a téma legnagyobb somogyi szakértője. Honnan jött az érdeklődés?

– Azt nem én ítélhetem meg, hogy én vagyok-e a legnagyobb szakértő. Az viszont biztos, hogy még a rendszerváltás idején egy állásváltás hozta magával a rendkívüli érdeklődést. 1990. szeptember 1-jén kerültem a levéltárba. Akkor már megjelentek az 56-os események után érdeklődők, azok, akik részt vettek a forradalomban, vagy valamelyik családtagjuknak köze volt hozzá. Gyakran hoztak hiteles iratmásolatokat, amit megőriztek az évek alatt. Felmerült, hogy egyre több anyagot kellene megnézni. Szili Feri volt akkor az igazgató, ő emlegette először, hogy készíthetnénk egy kötetet a somogyi 56-ról. Innen indult, az igazgatói biztatás mellett pedig központi programok, országos akciók is voltak, pályázati lehetőségek nyíltak meg, így lehetett foglalkozni a témával.

– Nehéz volt felkutatni az érintetteket?

– Volt egy felhívása a levéltárnak, hogy meghallgatunk egykori résztvevőket, illetve átveszünk dokumentumokat. Lett eredménye, de az csak a töredéke az összes anyagnak. Volt, aki nem szívesen adta át, csak később, amikor jobban megismerkedtünk, és azt mondta, hogy most már megbízik bennünk.

– 2021-ben lesz 65. évfordulója 56-nak. Ennyi idő után foglalkoztatja még valami az összegyűjtött anyag kapcsán?

– Arra gondoltam, hogy el lehetne készíteni röviden, lexikonszerűen a községek 56-os krónikáját. Nógrádban készült hasonló mű. Egyébként már 1958 végén készült összesítés, a Belügyminisztérium Politikai Főosztályon „megrajzolták” Magyarország ellenforradalmi térképét. Minden megyéről dossziékat állítottak össze, Somogyról kettőt, függően az események súlyától, gyakoriságától. Ebből is kutattunk ki sok adatot a községekről. A rendőrség, ügyészség, a tanácsok és pártszervezetek által gyűjtött dokumentumok és jelentések alapján. Tehát az akkori viszonyok, a kommunista párt igényei szerint történt.

– Személyesen hogyan élte át 56-ot?

– Tíz éves voltam akkor, Ötvöskónyiban, pontosabban Szentkeresztpusztán éltünk. Homályos emlékeim vannak, valószínűleg inkább a családi emlékezet nyomán. Talán a legérdekesebb eseménye a falunak, hogy az I. világháborús hősi emlékoszlopról levetették 1950 körül a turulmadarat, amelyet azután az 1956. október 28-i tüntetés résztvevői visszahelyeztek.

– Hogyan vezetett az útja Szentkeresztpusztáról a történelem kutatásához?

– Szegény falusi családból származom, tanulmányaimat támogatták a testvéreim, a tanárok és a diáktársaim is. A nagyatádi gimnáziumban tanultam, olvasni nagyon szerettem, a földrajz és a történelem volt a kedvencem. Ebből voltam jó, így erre a két szakra kerültem be a Debreceni Egyetemre, mi voltunk a tö-fö-sök az egyetemi tanárképzőn. Amikor végeztem, voltam nevelőtanár és óraadó tanár, közben megházasodtam, három gyermekünk született. Aztán Kaposvárra kerültem, itt igyekeztem továbbképezni magam, majd a tanítóképző főiskola tanára lettem, ahol 7 évig dolgoztam. Volt néhány írásom, majd doktoráltam. 1986-ban mentem át a pártlevéltárba, megkerestek és vállaltam, mert érdekelt. A rendszerváltás után csak fokozódott a múlt iránti érdeklődésem. A parlamenti választások somogyi történetével kezdtem foglalkozni, előbb a dualizmuskorival, majd az 1945. és 1947. évi választással, ezekről írtam több részes tanulmányt. Aztán 56-tal kezdtem foglalkozni. Évtizedekig tiltott volt az 1956-57-es sajtó megtekintése is, még a megyei könyvtárban sem lehetett megnézni, hiába dolgozott ott ismerőse az embernek, nem adhatták ki 1989 előtt.

A Nagy Imre Társaság vezetésébe is beválasztották

Szántó László a Nagy Imre Társaság somogyi szervezetének elnöke lett, ez összefügg az 56-os kutatásaival és azzal, hogy 1995. október 20-án mutatták be a megyei könyvtárban az erről az időszakról írt könyvét. Eközben kezdte szervezni az osztopáni Ujságh Tibor tanár, volt 56-os elítélt a Nagy Imre társaság somogyi csoportját. Alakuló ülést is tartottak, ezen választották meg Szántó Lászlót megyei elnöknek. Azt mondta, hogy örülne az utánpótlásnak, s talán jövőre szó lehet a váltásról is. Kaposváriként Nagy Imre szülővárosából jött, így mindjárt első körben bekerült az országos elnökségbe. Egy év múlva alelnök lett, majd bevonták az alapítvány munkájába is, amely a Nagy Imre Emlékház működtetője.