fejlesztés

2021.05.30. 16:35

Tudatos építkezéssel készülnek a kihívásokra

A nehézségekkel terhelt esztendő ellenére folyamatosak voltak tavaly is a fejlesztések Tabon, egyebek mellett így készülhetett el az új vásárcsarnok és piac. Nemrégiben elkezdték az újabb bölcsődei csoportszoba építését, az egyre növekvő gyermeklétszám szinte kikövetelte a bővítést.

Koszorus Rita

Fotó: TIBOR KOVACS

Jelenleg egy tucatnyi három év alatti kisgyermekre felügyelnek a tabi Takáts Gyula bölcsődében. A most futó beruházással ugyanennyi apróságnak lesz hely majd az intézményben, hiszen egy teljesen új csoportszobával bővül az épület és egy sószobát is kialakítanak majd. – Az asztmás gyerekek használhatják a szobát, ahol hetente egy órát tölthetnek, idővel pedig a felnőttek számára is elérhetővé szeretnénk tenni – mondta el a beruházás kapcsán Schmidt Jenő, Tab polgármestere.

Mint megtudtuk, elkészült a városi könyvtár tetőszerkezetének felújítása, s hamarosan megújul a Nagy Ferenc Galéria, napelemek kerülnek a Zichy Mihály Művelődési Központ tetejére. – Ma már közel 600 kilowattnyi energia megtermelésére alkalmas napelem található az épületeinken. Más alternatív energiákat is felhasználunk, mivel meleghőszivattyúval fűtjük a járóbeteg-ellátó központunkat és geotermikus energiával az uszodát. A jövőben is ezt az utat kívánjuk folytatni, az a cél, hogy annyi energiát termeljünk, amennyit fogyasztunk. Jelenleg évente 70 millió forintot költünk energiára és közel 50 millió forint értékűt termelünk meg – emelte ki a városvezető.

Javában zajlik az új kerékpár­út építése is a városban, amely egy nagyobb projekt része lesz. – Tervbe vettük egy Kereki-Tab-Som-Tab útvonal kiépítését, ha megvalósul, Balatonföldvárról indulva Siófok érintésével egy kört lehet menni Tabon keresztül.

Hamarosan folytatják a zöldítést a lakótelepek között, fejlesztik a tavat, és iparterület bővítésében is gondolkodnak. Összesen 4,5 hektárral nőne ez a terület, a Flex gyáránál új buszmegállót, vele szemben kétszáz fős munkásszállót építenek. – Mi szerencsére munkaerőhiánnyal küzdünk. Persze aki elolvassa ezt, azt mondhatja: nincs elég munkahely. Egyik kutya sem fogja kivájni a másik szemét – fogalmazott Schmidt Jenő. – Azt ne várja senki, hogy cégek tömege jön ide, hogy aztán egymásra licitáljanak munkabérekben, mert ez nem Budapest. Sajnos itt még nem tartunk. Viszont nagy bővülés előtt állunk, úgy látom, a balatoni régió lesz a következő évtizedben a legnépszerűbb célpont az országban. Ebből mi úgy vennénk ki a részünket, hogy az ipari-, mezőgazdasági területen vállalunk szerepet. Tudatosan építkezik a tabi önkormányzat, az eddig elkészült fejlesztéseket a szeptember 11-re tervezett szüreti fesztiválon tervezik átadni.

Jó hír a termelőknek és a vásárlóknak: megnyitott a vásárcsarnok és a piac

Aki június első szerdáján a tabi vásárt keresi, már ne a város táblájánál tegye, hiszen új helyre, a piac szomszédságába költözött. Bruttó 700 millió forint értékű beruházást hajtott végre a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) támogatásával a város a piac és a vásárcsarnok megújítása során.

– Van egy vásárcsarnokunk, ahol keddtől szombatig minden nap 7 és 13 óra között lehet vásárolni. Ide elsősorban a környékbeli őstermelőket várják. Rengeteg termelő dolgozik a Koppány-völgyében, nekik szeretnénk itt lehetőséget biztosítani az árusításra – emelte ki Schmidt Jenő. Mint megtudtuk, folyamatosan fogynak az éves és havi értékesítési helyek az új létesítményben.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában