rikácsolók

2021.10.07. 09:00

Papagájcsapat vigyázza a kaposújlaki portát

Fülsértő rikácsolás fogadja a betérőt egy kapos­újlaki háznál. A papagájok jobban őrzik a portát, mint egy kutyafalka, és szerencsére csak az idegenek miatt riasztanak, így a szomszédok is megszokták és elfogadták a jelenlétüket.

Kovács G.

Fotó: TIBOR KOVACS

Békefi Géza Rinyabesenyőről származik, agrármérnökként végzett, és a mezőgazdaságban dolgozott, de a rendőrségtől vonult nyugdíjba. A mezőgazdasági szakközépiskolában kezdte a tanulmányait, és 1977 óta a madártartás a hobbija. Az első ösztöndíjából vásárolt két pintyet, szaporította a párt, majd elcserélte másik madarakra. Így járta be évtizedek alatt a tenyésztés lépcsőfokait.

– A szépségük fogott meg, s hogy jól lehet tartani őket, hiszen ezek már majdnem ­domesztikált fajok. Megragadó a színességük, és ahogy gondozzák a fészkeiket. Egy vidéki portán sok madár megfordulhat a természetben, de elbújnak, nem látjuk, hogyan raknak fészket, hogyan nevelik a fiókáikat. Ez nálam mind látható, és az én gondoskodásom segít a szaporodásukban.

Ma már nem nagy az állomány, Békefi Gézának 35 pár madara van, többnyire ­ausztráliai, ázsiai, dél-amerikai papagájfajok egyedei, javarészt törpearák, amazonpapagájok, bronzszárnyú papagájok, rózsakakaduk és kanárik. Van olyan faj, amelyik a megyében csak nála szaporodik. A papagájok miatt költözött Kaposújlakra Kaposvárról, hogy nagy területe legyen. A kertben a szárnyasainak termeszt magokat, cirokot, hajdinát, kölest, kukoricát, de dió és hullott alma is szerepel az étlapon. Összesen tizenhat fajta magból áll az étrendjük.

Aki csak egy madarat tart, annak általában az a célja, hogy a papagáj kötődjön és beszéljen hozzá, ilyenkor célszerű olyat venni, amelyiket a tenyésztő kézzel nevelt fel. Vannak fajok, amelyek hangutánzásképpen megtanulnak beszélni. Azt, hogy jó reggelt, nem fogja papagáj este mondani, és arra is különösen megtanítható, hogy jelezze, ha inni kér.

– A fiókákat három-négy óránként fecskendőből kell etetni – vezetett be a melléképületbe Békefi Géza. – Tanítom őket, hogyan kell például feltörni a napraforgómagot, hogy kell enni az almát. Törődöm a madaraimmal, volt rá példa, hogy a boltból hazaérve előbb kapott banánt a papagáj, mint a gyerek.

Vannak olyan fajok, amelyekre bejelentéskötelezettség vonatkozik, ennek alapján a kormányhivatal természetvédelmi hatóságától rendszeresen jönnek, és ellenőrzik a tartás körülményeit.

Fotó: Kovács Tibor

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában