járvány somogyban

2021.11.07. 17:30

Elkezdték felmérni az oltottságot a somogyi cégek

A somogyi ipari társaságok után kereskedelmi cégeknél is elkezdik az átoltottsággal kapcsolatos felmérést.

Harsányi M.

– A koronavírus-járvány kapcsán felmérést indítunk társaságunknál, ez volt a szerdai cégcsoportos tanácskozás egyik fő pontja – mondta Tallián Attila, a segesdi Ferrokov Kft. ügyvezető igazgatója. – Somogyban, Zalában és Hajdú-Biharban öt telephelyen összesen 500 dolgozót alkalmazunk. A felmérést csütörtökön indítottuk, s úgy számolunk, hogy jövő hét közepéig befejezzük. Ezzel kiderül, hogy milyen arányt képviselnek az oltottak, illetve az oltatlanok.

Az eljárás során a munkatársak védettségi igazolványát nézik meg. Tallián Attila hangsúlyozta: a felmérés eredményétől függ a következő lépés. Döntő, hogy a dolgozók egészségesek legyenek és biztonságos körülmények között végezzék munkájukat. S ezen kívül kiemelt jelentősége van annak, hogy az üzemegységek egy napra se álljanak le. A koronavírus-járvány első, második és harmadik hullámában is megúszták a kényszerszünetet, s november elején annyi a megrendelésük, hogy következő hetekben megállás nélkül kell dolgozniuk. A kéthetes karácsonyi leállásig még nagyjából egymilliárd forint értékű terméket szállítanak külföldre.

A Kapos Coop Zrt. 28 üzletét érintette az idei első félévben a koronavírus-járvány. Akadt olyan egyszemélyes bolt, amit átmenetileg bezártak vagy rövidebb nyitvatartással működött, a cég létszám-átcsoportosítással mérsékelte a feszültséget. A társaság két megyében – Somogy, Baranya – 53 üzletet tart fenn, s csaknem 170 alkalmazottnak biztosít megélhetést. Hatta József kereskedelmi igazgató közölte: a jövő heti vezetői értekezletükön eshet szó a védekezés kiterjesztéséről.

– Magánemberként támogatom, hogy minden felnőtt munkavállaló szerezze meg a védettséget – hangsúlyozta Hatta József. – A kereskedelmi dolgozók naponta rengeteg oltott és oltatlan vásárlóval találkozhatnak. Fontos, hogy boltjaink stabilan működjenek és egy üzletet se kelljen bezárni. Munkahelyemen százszázalékos az átoltottság.

A kisvállalkozások is nagyon vigyáznak. Lengyel István, a kaposvári Uno Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: náluk 90 százalékos az átoltottság. Az autószerelők és az adminisztratív dolgozók többsége már két oltást vett fel.

Tóth Zoltán, a böhönyei Szabadság Zrt. tulajdonosa kiemelte: nem terveznek céges felmérést a védettségi igazolvánnyal kapcsolatban, s nem is kívánják előírni a kötelező oltást. A 70 éves szakember elmondta: a kukorica betakarítása után kapja meg a harmadik oltást.

– Jelenleg közel 70 százalék nálunk az átoltottság – mondta lapunknak Tóth Zoltán. – A mezőgazdaságban kevés a munkaerő, mindenkire szükség van, akárcsak arra, hogy a termelés zökkenőmentes legyen.

Fotó: Kovács Tibor

Ezek is érdekelhetik