Változó éghajlat

2022.01.06. 09:00

Nálunk dőlt meg a százéves melegrekord

Virágzik a mustár Böhönye határában. A növény állapota már a tavaszt idézi.

Góz Lilla

Január első napján megyénkben, Főnyeden dőlt meg az országos melegrekord. A gazdák szerint szükség lenne hótakaróra, amely a növényeket védi. Enyhe időben a kártevők is könnyen telelnek át. 


A napokban fotózta le Böhönye határában a virágzó mustártáblát Tóth István. A növényvédelmi szakmérnök elmondta: augusztusban vetették el és miután kikelt, nem lett aláforgatva a csapadékos őszi időben, így a mustármező sárgállik, a tavaszt idézi. 

– Évek óta tapasztaljuk, hogy nagyon enyhe az idő decemberben és januárban, ami miatt a növényekben megindul a nedvkeringés, megzavarja ez az idő a fák nyugalmi állapotát – mondta Tóth István. Kiemelte: a vetésnek szüksége lenne az igazi télre. Megjegyezte: mivel átlagosan 8–10 fok volt a napokban, emiatt az őszibarack kivételével megkezdték a gyümölcsfák metszését. 

– Szerencsére csapadékos volt az ősz és a tél, így tavaszi vetéshez lesz kellő nedvesség a talajban. Látrány és környékén a vadak is megjelentek a táblákon – mondta. 
 

– A búzavetést a szarvasok előszeretettel járják, pedig folyamatosan etetünk, ennek ellenére nagy kárt okoznak – mondta el Udvaros Zoltán látrányi gazdálkodó. Hozzátette: van kellő nedvesség a talajban, a vetés kikelt, már bokrosodik. Megjegyezte: a mű­trágya, az alapanyag, a takarmány drágulása miatt nincsenek könnyű helyzetben se az állattartók, se a növényter­mesztők. 


– A csapadékos ősz és a tél jót tett a vetésnek, viszont a tíz fok feletti hőmérsékletnek nem örülünk, félő, hogy ha februárban érkezik a kemény hideg, addigra olyan állapotba kerülnek a növények, amikor már károsodhatnak – mondta Berek Gábor, a Nemzeti Agrár­gazdasági Kamara megyei elnöke. Hozzátette: az évek óta enyhe telek komoly kihívások elé állítják a növénytermesztőket. 

 


Nem csak az óév búcsúzott melegrekorddal, hanem az újév is így köszöntött be. Az Országos Meteorológiai Szolgálat tájékoztatása szerint Főnyeden dőlt meg az országos melegrekord, 17,5 fokot mértek január elsején. 1921 óta Sopron volt a rekorder, 15,3 fokkal. Somogyban január elsején több településen is 15 fok feletti hőmérsékletet mértek. Kaposváron 17,1 fok volt. Az előrejelzések alapján azonban nem tart sokáig a tavasz a télben. 



Fotó: Lang Róbert

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában