Találkozó

2022.04.21. 19:13

Kerekes Éva is eljött a Somssich-Táncsics napra

A Somssich-Táncsics napot ötödik alkalommal rendezte meg csütörtökön este a Somssich-Táncsics Gimnázium Baráti Köre Egyesület és a házigazda középiskola. Két neves egykori diákot, Kerekes Éva Jászai Mari-díjas színművészt és Vajda Péter kutatót is meghívták.

Harsányi Miklós

Fotó: Lang Robert Kaposvar

– Két év bezárkózás után mindenki vágyik a közösségre – mondta köszöntőjében Vámosi László, a Táncsics gimnázium igazgatója, aki méltatta a szervezésben jeleskedő baráti kör tevékenységét. Bejelentette: elnyerték a Bonis Bona- a nemzet tehetségeiért díjat. Az igazgató arról is szólt, hogy több diákjuk az elmúlt időszakban is  eredményesen szerepelt az országos középiskolai tanulmányi versenyen. S a 100 legjobb hazai középiskola listáján a Táncsics Gimnázium a 69. helyen szerepel, ez azt jelenti, hogy az előző évhez képest 16 helyezéssel értek el jobb helyezést. 

Fotók: Lang Róbert

Dér Tamás kaposvári alpolgármester a legendás tanároknak állított emléket, míg Biró Norbert, a megyei közgyűlés elnöke a Táncsics gimnázium zajló oktató munkát és a szakmai eredményeket méltatta. Két egykori diákot hívtak meg előadónak a Somssich-Táncsics Napra. Kerekes Éva Jászai Mari-díjas színművész Kaposváron született 1966-ban, s érettségi után a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója volt Kerényi Imre és Huszti Péter osztályában. Színpadon 1984-ben debütált a kaposvári Csiky Színházban Bertolt Brecht: Baal című prózájában, s számos darabban, filmben játszott.

– A szakmámat szenvedéllyel végzem – hangsúlyozta Kerekes Éva, aki örömmel tett eleget a nemes és jeles kaposvári meghívásnak. 

Vajda Péter kutató érettségi után az ELTE programtervező-matematikus szakán folytatta tanulmányait, 2005-ben Hollandiában szerzett diplomát mesterséges intelligenciából.

Mesterség és intelligencia 

– A matematika szeretetét és számos lehetőséget adott a Táncsics Gimnázium, ahol Kubatov Antal és Terlaky Edit tanított – mondta Vajda Péter. A svájci lausanne-i egyetem doktori szakára nyert felvételt a mesterséges intelligencia és tárgyfelismerés témakörben. Kaliforniában a Stanford egyetem mérnöki karán helyezkedett el adjunktusként, s start-upokban is részt vett tanácsadóként.   Három év egyetemi kutatói munka után a Facebooknál (ma Meta) kapott állást. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában