40. LIDL BALATON-ÁTÚSZÁS

2022.07.19. 08:58

Újra jönnek az úszók külföldről

Címkék#Somogy

Ha csak nem szól közbe az időjárás – volt már rá példa nem egyszer... –, akkor ezen a hétvégén, július 23-án, szombaton rajtol majd el a jubileumi 40. Lidl Balaton-átúszás. A szervezők idén is több ezer indulót várnak a Rév­fülöp és Balatonboglár közti (klasszikus) 5,2 km-es távra.

Fenyő Gábor

Fotó: Kovács Tibor

Eddig közel 900 településről neveztek, az előzetes jelentkezések száma pedig bőven meghaladta a hét és félezret. Idén a nevezők 39 százaláka nő; az első Balaton-átúszáson az indulók csupán négy százaléka volt hölgy. A kezdetek, vagyis 1979 óta összesen 207 ezer 657 próbázó összesen 1 millió 79 ezer 816 km-t tempózott le, azaz a Balaton-átúszás eddigi résztvevői háromszor tették meg a Föld–Hold távolságot. 
Az esetleges rossz idő miatti tartaléknapok: július 24. (vasárnap), 30–31. (szombat, vasárnap), augusztus 6–7. (szombat, vasárnap) és 13–14. (szombat, vasárnap). 
Egy kis történelem 
1979. Az első Balaton-átúszás. Akkor 365-en rajtoltak el, hogy teljesítsék a Révfülöp és Balatonboglár közti 5,2 kilométeres távot. 
1983. Nem százakban, hanem ezrekben mérik már az indulók számát. Az előző évi 525 indulóval szemben 1983-ban már 2 ezer 344-en tempóztak. 
1998. Több mint hétezren neveztek, egy évvel később pedig nyolcezer fölé kúszott az indulók száma. 
2001. Új részvételi csúcs: 9 ezer 442 próbázó. 
2003. Az abszolúti rekord: 10 ezer 731-en rajtoltak el az északi partról. 
2007. A százezredik sikeres Balaton-átúszót köszöntötték a rendezők a balatonboglári célban. 
2009. Egy újabb rekord. Még soha ennyien nem álltak rajthoz – egy híján 9 ezer 300-an próbáltak szerencsét –, amikor a kedvezőtlen időjárás miatt halasztani kellett a nagy próbát. 
2012. Újra tízezer fölé kúszott a bátor próbázók száma. 
2014. Egy újabb rekord dőlt meg a többszöri halasztás ellenére: több mint harminc ország képviselői csobbantak Révfülöpön a magyar tengerbe, hogy áttempózzanak Balatonboglárra. 
2017. Hosszú évek elteltével a jól megszokott szombat helyett vasárnap rendezték a próbát, ám így is 8 ezer 277-en vállalták a nagy kihívást. 
2020. Az egész világot sújtó koronavírus-járvány miatt (nem igazán volt lehetőség felkészülni a nagy próbára) meghirdették a Bolgárról rajtoló Balaton-féltávúszást is; az első 2,6 km-es próbán 940-en rajtoltak el. 
2021. Már nemcsak úszók, hanem SUP-osok is nevezhettek az 5,2 km-es távra: az először meghirdetett SUP-os áthúzásra 225-en jelentkeztek. 
A szervezők legfontosabb feladatuknak most is a biztonságot tekintik. 
 

Emlékezetes évek


Világhírű sportolók – természetesen a teljesség igénye nélkül –, akik már átúszták a Balatont. 
Olimpiai bajnokok: Risztov Éva és Kovács Ágnes (úszás); Benedek Tibor, Madaras Norbert, Varga Dániel, Gergely István, Steinmetz Barnabás és Steinmetz Ádám (vízilabda); Kovács „Kokó” István (ökölvívás); Martinek János (öttusa); Foltán László (kajak-kenu); Repka Attila (birkózás); Szabó Bence (vívás). 
Világ- és Európa-bajnokok: Cseh László, Verrasztó Dávid, Güttler Károly és Rasovszky Kristóf (úszás); Szívós Márton és Nagy Viktor (vízilabda); Simóka Bea, Gyenesei Leila és Maracskó Tibor (öttusa); Ürögi László és Tímár István (kajak-kenu); Erdei „Madár” Zsolt és Balzsay Károly (ökölvívás); Abay Péter (vívás); Kovács Zsófia, Wirtz Melinda, Lábodi Laura és Vinkler Péter (uszonyos és búvárúszás). 
Vb- és Eb-dobogósok: Olasz Anna, Rohács Réka, Betlehem Dávid és Kiss Gergő (úszás); Káté Gyula, Szellő Imre és Darmos József (ökölvívás). 
Korábban ellátogatott a Balaton-átúszásra Egerszegi Krisztina ötszörös és Darnyi Tamás négyszeres olimpiai bajnok úszó is. 
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában