Visszavonás

2022.08.11. 14:04

Idén sem kezdődik el a Révész utcai stadion fejlesztése

Vissza kell utalnia Siófoknak a város futball stadionjának fejlesztésére biztosított összeget – számolt be róla közösségi oldalán Lengyel Róbert polgármester.

Sonline

Ahogy arról korában hírt adtunk a kormány néhány fejlesztés kapcsán zárolást rendelt el. A korábban a siófoki futball stadion fejlesztésére biztosított és az önkormányzat számlájára átutalt összeget most zárolták.  A projektre eddig elköltött összegből fennmaradó, milliárdos nagyságrendű tételt rövidesen vissza kell utalnia a városnak. Lengyel Róbert úgy fogalmaz posztjában, hogy nem érte váratlanul a döntés és bizonyos szempontból meg is érti azt. 

Megkérdeztük Szajcz Adrián, korábbi önkormányzati képviselőt, a megyei közgyűlés alelnökét is a döntésről. Aki azt mondta: majdnem 10 éve húzódott már a stadionfejlesztés. Gyakorlatilag egyetlen kapavágás sem történt Siófokon, pedig a támogatási összeg már hosszú évek óta ott volt a helyhatóság számláján. − 2013-ban érkezett az első részlet, ami 600 millió forint volt, de ezt később 500 millió forinttal egészítették ki az elszálló alapanyagárak miatt. Így 1,1 milliárd forint lett volna a nagyszabású fejlesztésre, de a Nemzeti Sportközpontok, a város és a BFC Siófok közös projektje nem valósult meg a mai napig, mondta Szajcz Adrián kérdésünkre. 

A megyei közgyűlési alelnök hozzátette: ennyi idő alatt más városokban még ennél bonyolultabb projektek is elkészültek. Példának okáért érdemes megnézni a szegedi stadiont. Kiemelte: ha már előrehaladott állapotban lenne a Révész utcai stadionfejlesztés és elköltötték volna eddigre a kapott forrást, most nem lenne mit visszautalni. 

Most viszont a háború okozta gazdasági válság, a családok és munkahelyek védelme érdekében felülvizsgálja a kormány a futó fejlesztéseket. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában